Mestereket és mesterelnököket avattak a megyeházán

Akt.:
Mestereket és mesterelnököket avattak a megyeházán
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A mestervizsga célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődést.

Harminc szakember vehette át mesterlevelét csütörtökön a Megyeháza Árpád termében, a négy évre szóló mesterelnöki kinevezést pedig huszonnyolcan kapták meg.

Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke köszöntő beszédében a szakma nagyköveteinek nevezte az új mestereket. Pajna Zoltán hangsúlyozta: – Mivel gazdaságunk egyik húzóágazata a turizmus, lényeges, hogy a szakácsok, pincérek és kereskedők minőségi szolgáltatást nyújtsanak a vendégeknek.

mesterlevel1Fotó: Derencsényi István

Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: – Már az 1700-as években is ünnepnap volt a céhek életében az első mestermű megalkotása, hiszen a korabeli szakemberek csak így válhattak a település teljes jogú polgáraivá. – Fontos, hogy a mesterré avatott szakemberek itthon találják meg számításaikat, hiszen a betelepülő nagyvállalatokkal karöltve Magyarország és a régió gazdasága csak akkor erősödhet tovább, ha hazai szakemberei lesznek – mondta Miklóssy Ferenc. Az ünnepségen a mesterek fogadalmat tettek, majd átvették okleveleiket. A rendezvényt a Kispendely énekegyüttes dalcsokra tette még színesebbé.

Mesterképzésekre azok a szakemberek jelentkezhettek, akik legalább ötéves szakmai gyakorlattal és szakirányú végzettséggel rendelkeztek. A képzések minden évben 120 óra szakmai és 60 óra vállalkozási, valamint pedagógiai ismeretekből állnak. A résztvevőknek elismert szakemberekből álló mestervizsga-bizottság előtt kell tudásukról írásban, szóban és gyakorlati vizsgákon számot adniuk. A mestervizsga célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődést és a szakma művelésének magas szintű elismerését, így teremtve meg a szakmai megbecsülés és bizalom garanciáját.

SZD