Merényletek Párizsban – Visegrádi külügyminiszterek: Európát, az európai embereket érte támadás

Budapest – A visegrádi országok hivatalban lévő külügyminiszterei szerint Európát, az európai embereket érte támadás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erről Lubomír Zaorálek cseh, Miroslav Lajčák szlovák és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egyeztetett.

A tárcavezetők telefonon egyeztettek a kialakult helyzetről. Egyetértettek abban is, hogy az Európa déli szomszédságában kialakult instabilitás oda vezetett, hogy a terrorfenyegetettség minden eddiginél erőteljesebb lett Európában, és Európa biztonsága érdekében mindent meg kell tenni. A külpolitikai együttműködés során minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak a terrorizmus elleni regionális és globális fellépés kérdései – olvasható a KKM közleményében.

Lengyelországban október végén választásokat tartottak, az új kormány még nem alakult meg.

– MTI –








hirdetés