Merényletek Párizsban – Újabb rendőri akció Brüsszelben

Brüsszel – A francia nyelvű belga közmédium, az RTBF értesülése szerint a délutáni után este újabb rendőri akció indult Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületének több részén is, a belga belügyminiszter pedig egy flamand csatornának szombat este úgy nyilatkozott, hogy személyesen veszi kézbe a kerületet.

Az RTBF az újabb akcióról mindössze annyit közölt, hogy a rendőrség több utcát lezárt, egy esküvő vendégei például csak rendőri kísérettel közelíthetik meg az ünnepséget.

Közben Jan Jambon, a belga koalíciós szövetségi kormány flamand nacionalisták által delegált belügyminisztere a VTM nevű holland nyelvű adónak adott interjúban kijelentette: nem tesz jót az országnak, hogy Molenbeek révén folyamatosan ismételten terrorcselekményekkel hozzák összefüggésbe. Több korábbi terrorcselekmény elkövetőjéről derült már ki ugyanis, hogy megfordultak a jelentős muszlim közösségnek otthont adó brüsszeli városrészben.

A belügyminiszter rámutatott, hogy más városokban ugyanazt a politikát alkalmazzák a radikalizmus megfékezésére, és máshol ez eredményt hozott, sikerült megállítani, hogy fiatalok útnak induljanak Szíriába. Jambon tudatta, hogy személyesen fog utánanézni, hogy ugyanez a módszer Molenbeek esetében miért nem jár sikerrel.

“Hogy meg akarom-e tisztítani Molenbeeket? Azt mindenesetre meg fogjuk vizsgálni, hogy ez a kerület miért maradt problémás és mit lehet tenni. Egy dolog biztos: ez az állapot tarthatatlan” – húzta alá Jan Jambon.

“Személyesen veszem kézbe az ügyet, mert ez így nem maradhat. Ennek véget kell vetni. Mindent meg kell tennünk, hogy ez a probléma megszűnjön” – tette hozzá a belügyminiszter.

“Kitakarítom Molenbeeket. Hadban állunk az Iszlám Állammal” – idézte még a minisztert két belga hírportál is.

A délután folyamán a belga hatóságok három embert tartóztattak le Molenbeekben a péntek esti párizsi terrortámadásokkal összefüggésben.

A miniszter az interjúban a menekültválságra is kitért. Mint mondta: Belgium aligha tud két fronton harcot viselni; egyszerre kellene küzdenie a terrorizmus ellen, s közben a menekültválságot is kezelnie, ezért ez utóbbira sürgősen európai megoldást kell találni, amely a külső határok ellenőrzésével kell, hogy kezdődjön.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés