Helyi közélet

2008.10.20. 10:38

Régi emlékezés október 6-ra

<p>Volt egyszer 1940-ben egy DEAC Atlétikai klub, aminek a sportolói először és utoljára elnyerték IX. József főherceg vándordíját. Ennek a csapatnak kiemelkedő tagja volt Madi János és Korompai Miklós.</p>

Madi János és Korompai Miklós 100 méteren, a magyar-német viadalon második lett. Vitéz Hadházi Dezső egyetemi tanárunk, olimpiai harmadik helyezett volt rúdugrásban.

Neki köszönhettük, hogy 1940. október 6-án váltófutás indulhasson Debrecenből Nagyváradra. Abban az időben polgári személy nem léphetett be az országba, mert katonai közigazgatás volt.

Debrecentől Nagyváradig végig diófák szegélyezte úton futottunk. A város határától már együttesen vittük Nagy Sándor emlékművétől a megszentelt földet. Nem lehet elfelejteni azt a fogadtatást.

Az úttest mellett végig emberek ezrei éljeneztek, tapsoltak. Ünnepélyesen fogadtak bennünket az Ady Endre által látogatott vendéglőben is. Ezekre már csak ketten emlékszünk Dr. Horváth Ferenc és az emlékezés írója:
Balás Sándor, Debrecen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában