Merényletek Párizsban – Egy harmadik feltételezett merénylő is meghalt a saint-denis-i műveletben

Párizs – Egy harmadik feltételezett merénylő holttestére bukkantak a törmelékek alatt a rendőrök abban a lakásban a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban, ahova szerda reggel nagy erőkkel hatolt be a rendőrség – jelentette az i-Télé francia hírtelevízió.

A belügyminiszter korábban nem zárta ki, hogy egy harmadik terrorista is meghalt a rendőrök által indított ostrom kezdetén.
Ezzel háromra emelkedett a hét órán át tartó rajtaütésben meghaltak száma, hét embert őrizetbe vettek.

Az akció célpontja a 129 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat feltételezett főszervezője, a 28 éves – Marokkóban született, de belga állampolgárságú – Abdelhamid Abaaoud volt, aki Szíriában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik legfőbb szíriai “hóhérának” és európai toborzójának számít. A hírszerzési megfigyelések és telefonlehallgatások arra utaltak, hogy Abaaoud a lakásban lehet.

A halottak egyike nő, az i-Télé szerint Abaaoud unokatestvére, aki felrobbantotta magát. A nőt korábban többször is kihallgatták a rendőrök kábítószerrel kapcsolatos ügyben, illetve az unokatestvérével kapcsolatban. Ő maga nem járt Szíriában.

– MTI –








hirdetés