Merényletek Párizsban – Bővítik a brit titkosszolgálatokat, Cameron szerint hét nagy-britanniai támadást sikerült meghiúsítani

London – A párizsi merényletek nyomán a brit kormány jelentősen bővíti a brit titkosszolgálatok létszámát és finanszírozását, emellett alapjaiban újratervezi a repülésbiztonsági intézkedéseket is – jelentette be hétfőn a brit kormányfő hivatala.

David Cameron miniszterelnök a Downing Street bejelentése után nem sokkal, a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a brit elhárító szolgálatok az elmúlt fél évben hét nagy-britanniai terrortámadási terv végrehajtását hiúsították meg.

A Downing Street hétfői sajtóközleménye szerint a brit elhárítás (MI5), a külső hírszerzés (MI6) és az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott figyelőszolgálat (GCHQ) összesen 1900 új ügynököt vehet fel, ami 15 százalékos létszámbővítésnek felel meg. A három szolgálatnál jelenleg 12 700-an dolgoznak.

A brit kormányfő hivatalának közleménye szerint a titkosszolgálatok erőforrásainak bővítéséről személyesen Cameron döntött, tekintettel “a Belgiumban, Franciaországban, Tunéziában és máshol” elkövetett terrortámadásokra, valamint a Nagy-Britannia ellen tervezett iszlamista terrorcselekmények növekvő számára.

A brit kormány emellett alapvető változtatásokat tervez a polgári repülés biztonságának növelésére is az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép katasztrófája nyomán. A Downing Street hétfői közleménye megerősíti, hogy a brit kormány meggyőződése szerint a Sarm-es-Sejk egyiptomi üdülőhelyről felszállt orosz Airbus A321-es fedélzetén pokolgép robbant, és “jelentős a valószínűsége” annak, hogy ezt a merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet követte el.

A brit miniszterelnöki hivatal szerint brit repülési szakértők a következő két hónapban felmérik több közel-keleti és észak-afrikai repülőtér biztonsági helyzetét. A brit repülőtereken máris pótlólagos biztonsági intézkedéseket vezettek be, de ezeket most újra megvizsgálják, annak megítélésére, hogy elégségesek-e – áll a közleményben.

A Downing Street szerint a kormány várhatóan a kétszeresére emeli a repülésbiztonsági intézkedésekre fordított költségvetési forrásokat, amelyek jelenlegi összege évente 9 millió font (4 milliárd forint).

A megemelt finanszírozás lehetővé teszi, hogy brit repülésbiztonsági szakértők “az egész világon” rendszeresen felmérjék a repülőterek biztonsági helyzetét, kibővítsék a más országoknak nyújtott tanácsadást, képzést, és ellássák megfelelő biztonsági szűrőberendezésekkel a veszélyeztetett repülőtereket.

A Downing Street közleménye szerint e tevékenység elsősorban olyan repülőterekre összpontosul majd, amelyeken sok brit állampolgár fordul meg.

A közleményből kiderül az is, hogy a brit kormány nemrégiben egyezségre jutott a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezettel (ICAO) és az Európai Unióval egy olyan új előírásról, amelynek alapján az EU összes repülőterén robbanóanyagok azonosítására alkalmas berendezésekkel kell kibővíteni az utasok személyes biztonsági szűrését. A megállapodás alapján új normákat kell kidolgozni az Európai Unió területére érkező légi teherszállítmányok biztonsági ellenőrzésére is – áll a Downing Street hétfői közleményében.

David Cameron a BBC rádió hétfő délelőtti hírmagazinjának nyilatkozva mindezen intézkedések indoklásaként elmondta: a brit biztonsági és hírszerzési ügynökségek az elmúlt hat hónapban hét nagy-britanniai terrortámadási terv végrehajtását hiúsították meg. Hozzátette: e konkrét terveket a párizsi merényletsorozatnál kisebb mértékű terrorcselekményekre dolgozták ki, de “teljesen egyértelmű”, hogy a párizsihoz hasonló támadások is megtörténhettek volna Nagy-Britanniában és más európai országokban.

A brit kormányfő közölte: London a párizsi merénylet előtt kapott figyelmeztetéseket, hogy “ilyesmi bekövetkezhet”, de ezek a figyelmeztetések elsősorban az al-Kaida terrorhálózatról szóltak, és a pakisztáni-afganisztáni határvidékről érkeztek. E figyelmeztetések elemei “hasonlítottak, de különböztek is” a párizsi támadási mintától, és a francia fővárosban történtek után a biztonsági szolgálatoknak most “vissza kell ülniük a tervezőasztalhoz” – fogalmazott Cameron.

– MTI –








hirdetés