Menyhárt József lett a Magyar Közösség Pártjának új elnöke

Akt.:
Érsekújvár, 2016. június 11. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) megválasztott elnöke a párt tisztújító kongresszusán tartott sajtótájékoztatón, Érsekújváron 2016. június 11-én.
Érsekújvár, 2016. június 11. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) megválasztott elnöke a párt tisztújító kongresszusán tartott sajtótájékoztatón, Érsekújváron 2016. június 11-én. - © MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Érsekújvár – Menyhárt Józsefet választották a Magyar Közösség Pártja (MKP) új elnökének a felvidéki magyar párt tisztújító kongresszusán szombaton, Érsekújváron. A párt második legfontosabb posztját – az Országos Elnökség (OT) vezetését – Őry Péter az MKP korábbi önkormányzati alelnöké tölti majd be.

Menyhárt Józsefet, a párt dunaszerdahelyi járási elnökét – akire egyedüli jelöltként szavazhatott a csaknem kétszáz kongresszusi küldött – 180 igen szavazattal 16 ellenében, 2 érvénytelen szavazat mellett választották meg.

Menyhárt József a megválasztása után megköszönte a küldöttek által kinyilvánított bizalmat és Berényi József volt elnök korábbi munkáját. A rá váró feladatok kapcsán Vörösmartyt idézte: “Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért.” Az új pártelnök a szavazások szünetében tartott rövid sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az MKP egy friss csapatot állított össze, ám továbbra is etnikai alapú párt marad, miközben nyitni fognak a többi kisebbség irányába is. Kifejtette: megőrzik a pártpolitika folytonosságát, ugyanakkor nyitottabb kommunikációra készülnek és tágabb nyitást, magyar-magyar párbeszédet terveznek, utóbbit nem csupán pártok közötti szinten. “Az, hogy nem vagyunk a parlamentben, nem jelenti azt, hogy nem akarunk támogatókat szerezni a parlamentben” – tette hozzá.

Pártelnöknek eredetileg négy személyt jelöltek a párt járási szervezetei, Berényi József volt pártelnököt, Bárdos Gyula korábbi OT- elnököt, Őry Pétert és Menyhárt Józsefet. Berényi József és Bárdos Gyula – nem fogadták el a jelölést, Őry Péter pedig a kongresszuson lépett vissza.

Visszalépését Őry Péter, a személyes vetélkedés elkerülésének fontosságával indokolta. “Azt gondolom, hogy a mai nap tőlem is megkövetel egy dolgot, mégpedig azt, hogy egyetlen apró porszeme se maradjon az MKP életében az egymással való vetélkedés rossz hatásának” – fogalmazott.

Az MKP kongresszusa később a két OT elnökjelölt – Őry Péter és Forró Krisztián galántai járási elnök közül – Őryt választotta a párt második legfontosabb posztjára, 135 támogató szavazattal. Őry Péter az esetleges változásokat és a párt további terveit illetően leszögezte: a párt irányultsága egyértelmű és az is marad, a program nem változott. Kifejtette: az MKP – parlamenten kívüli helyzetéből adódóan – továbbra is ellenzéki pártként fogja pozicionálni magát és megkezdi a felkészülést a közelgő megyei illetve helyhatósági választásokra. “A mai nap nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete” – hangsúlyozta.

Az MKP tisztújító kongresszusa új szakmai alelnököket is választott, valamint jóváhagyta a tervezett alapszabály módosítást is, ez a változtatás – amely lehetővé teszi, hogy az alapszabály a jövőben könnyebben módosítható legyen – várakozásaik szerint dinamikusabbá teszi majd a pártot.

– MTI –








hirdetés