Mentálisan is segít a sport

Mentálisan is segít a sport
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A fogyatékos gyerekek nagyon jól érezték magukat a diákolimpia döntőjén.

A fogyatékos úszók országos diákolimpiai döntőjének a Debreceni Sportuszoda adott otthont a közelmúltban. A versenyen hallás-, mozgás- és látássérültek, valamint értelmi fogyatékosok is részt vettek, a nevezések rekordot döntöttek, 184 diák mérettette meg magát.

Annak ellenére, hogy rengetegen vettek részt a viadalon, zökkenésmentes volt a lebonyolítás, amihez hozzájárultak az önkéntesek is, bár a diákok nagyon önállóak voltak, alig kértek segítséget. A jó hangulatú megnyitót egy próbarajt követte, amit egy látássérült kisfiú hajtott végre, a közönség pedig a sikeres kísérlet után tapssal honorált.

Megbecsülve

A szövetség elnöke, Szabó László készséggel állt a Napló rendelkezésére. – Minden évben más helyszínen rendezzük meg a diákolimpiát, tavaly Hajdúböszörményben volt. Idén Debrecentől kaptuk a legkedvezőbb ajánlatot, s mivel már ismertem a Sportuszodát, így biztos voltam abban, hogy megfelelőek lesznek a feltételek. Ez már az országos döntő, ezt megelőzték megyei versenyek, sőt néhány megyében városi versenyeket is szerveznek a diákok számától függően. A regionális döntők után a győztesek az országos döntőbe jutnak – fogalmazott az elnök, majd a gyerekekről beszélt.

– Ennek az erőpróbának három szempontból is nagy jelentősége van. Az első maga a sport. Ezen a döntőn részt vett Sós Csaba, a magyar paralimpiai úszóválogatott elnöke, aki azokat a tehetséges gyerekeket keresi, akikből hat-hét év múlva sikeres paralimpiai sportoló válhat. A másik fontos tényező a közösségépítés: a fogyatékos diákoknak ugyanúgy fontos a csapat, az együttlét, mint az épeknek. Az itt úszó gyerekek döntő részéből soha nem lesz élsportoló, ez nyilván az ép diáksportban is így van, viszont nagyon fontos, hogy érezzék a csapatszellemet. A harmadik szempont az, hogy a sportnak nem mint fizikai tevékenységnek van nagy szerepe, sokkal inkább a mentális része az érdekes. Ha egy gyerek szeretettel, megbecsüléssel, elhivatottsággal találkozik, az visszahat az élete minden területére, ezek a diákok pedig itt megbecsülést éreznek, s ez a legfontosabb.

Még ajándék is jutott

Tóth Krisztián a debreceni Hallássérültek Általános Iskolájából érkezett a viadalra, egyedül képviselve az intézményt. – Tizenegy éves vagyok, több mint egy éve úszom. Korábban indultam alsósoknak rendezett ügyességi váltóversenyen – kezdte a beszélgetést Krisztián, majd a diákolimpiai döntőről is beszélt. – Jó volt itt versenyezni, jól éreztem magam, kaptam ajándékokat is.

HBN–VL



Sporthírek






hirdetés