Mennyibe kerül a tanévkezdés?

Akt.:
Mennyibe kerül a tanévkezdés?
© Illusztráció: Getty Images
Debrecen – Tízezer és százezer forint közötti összeget költenek az elsőéves egyetemisták a tanévkezdésre.

Míg az orvostanhallgatóknak és a leendő építészeknek akár százezer forintjukba is kerülhet az első félév, más képzési területeken már néhány ezer forintból meg lehet úszni az első szemesztert – olvasható az eduline-on.

Spórolás a könyvtárban

Tízezer és százezer forint közötti összeget költenek az elsőéves egyetemisták a tanévkezdésre – az összeg képzési területenként és szakonként eltér, a legtöbb kiadással a leendő orvosoknak, iparművészeknek és építészeknek, a legkevesebbel pedig a bölcsészhallgatóknak kell számolniuk.

Az elsős orvostanhallgatók az átlagnál jóval többet költenek a tankönyvekre. Persze a tankönyveken lehet spórolni. Használt könyvek vásárlásával a költségeket akár felére is csökkenthetik. Könyvtárak az orvosi egyetemeken is vannak, ám az első évben szükséges alap-szakirodalmakból biztosan nincs annyi példány, ahány gólya.

Az orvosi és fogorvosi karokon tanuló hallgatók számára a tankönyvek beszerzése még nem minden, számolni kell olyan tételekkel, mint a köpeny, a szike, a csipesz, a gumikesztyű vagy a lábzsák.

Nagyobb kiadásokkal kell számolniuk az építészhallgatóknak is. Az ő esetükben elsősorban a tablókhoz, makettekhez szükséges eszközök beszerzése jelent kiadást.

Nincs kötelező

Kevesebbet kell költeniük első egyetemi félévükre a műszaki és a természettudományi karok hallgatóinak – bár ahogy a legtöbb egyetemistának, úgy nekik is szükségük van az induláshoz egy laptopra. Több TTK-s alapszakon már az első félévben is van terepgyakorlat, a szükséges kellékek (kalapács, védőszemüveg) beszerzése is terhet ró a hallgatókra.

A legkevesebb költséggel a bölcsészhallgatók számolhatnak. Egy-két kivételtől eltekintve nincsenek „kötelező” alapkönyvek, hiszen az oktatók döntik el, hogy az adott évben mi lesz a kötelező szakirodalom – ezeket pedig a legtöbb esetben könyvtárból vagy fénymásolt formában is be lehet szerezni.

HBN








hirdetés