„Méltatlan helyen és nagy csatában a Loki”

Leonel Pontes
Leonel Pontes - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A korábban Balmazújvárosban is dolgozó tréner szerint az állandóság hiánya okoz nehézséget a DVSC-nél.

Négy fordulóval a szezon zárása előtt ismét kieső helyen, a 11. pozícióban tanyázik a debreceni gárda, vagyis alaposan megcsapta a másodosztály szele a hétszeres bajnokcsapatot. A közvetlen riválisok közül a DVTK-nak ugyanúgy 34 pontja van, mint a Lokinak, az MTK és a Mezőkövesd pedig egy egységgel gyűjtött többet, mint Leonel Pontes alakulata. Ráadásul a DVSC-nek igen nehéz a sorsolása, a következő négy meccsén fogadja az Újpestet, megy a Fradihoz, jön a Honvéd és végül Diósgyőrben fejezi be a bajnokságot.

Élet-halál harc

– Nagy csata lesz a bentmaradásért, hiszen nagyon szűk a mezőny alsó fele – fogalmazta meg véleményét a Napló kérésére Híres Gábor, a Magyar Labdarúgóedzők Szakmai és Érdekvédelmi Szervezetének alapító-ügyvezetője, aki korábban a Balmaz Kamilla Gyógyfürdőt is irányította az NB II-ben. – Az biztos, hogy a Loki, az MTK és a DVTK is önmagához méltatlan helyen áll, a Kövesd viszont azért nincs hátrébb, mert az ősszel jól szerepelt. Érdekes megfigyelni, hogy az említett négy csapatból háromnál nemrég történt edzőváltás, viszont Debrecenben nem érezték ezt szükséges lépésnek. Holott ott is volt mindig valami probléma a szezon közben, ami miatt huzamosabb ideig nem működött a játékrendszer. Az említett együttesek közül még bármelyik csatlakozhat a már kiesett Gyirmóthoz, de a sorsolást nézve a Loki és az MTK van a legnehezebb helyzetben, bár utóbbi csapatnak van egy valamivel könnyebbnek tűnő mérkőzése az utolsó fordulóban a Paks ellen. Talán a Diósgyőrnek jönnek a legkönnyebb meccsei, de a Kövesd, az MTK és a Loki elleni hatpontos derbik egyáltalán nem biztos, hogy könnyebbek, mint egy élcsapat ellen pályára lépni. Élet-halál küzdelemre van kilátás a következő hetekben, ahol sokszor szükség lehet a szerencsére és a jó játékvezetésre is, ugyanis egy-egy bírói hiba emberi sorsokról dönthet. Nem nagyon fér bele, hogy tévedjenek a sípmesterek – mondta Híres.

A szakember elmondta, szerinte hiba volt-e mindvégig ragaszkodnia a klubvezetésnek a portugál vezetőedző, Leonel Pontes munkájához. – Az MTK-nál még időben léptek az illetékesek, ráadásul Tamási Zsolt ismerte is a keretet. Bódog Tamás diósgyőri beugrása is hasznosnak bizonyult, a váltás sokszor van jó hatással egy csapat teljesítményére, viszont úgy vélem, Szivics Tomiszláv keddi menesztése már nem oszt és nem szoroz sokat – jelentette ki a tréner. – Leonel Pontesnek nem igazán sikerült egységbe kovácsolnia a játékosokat, mintha nem tudna rájuk kellően hatni, ezért sorra mentek el a meccsek, és még mindig nem állt össze a gárda. Debrecenben mindig voltak, és most is vannak jó szakemberek, nem biztos, hogy a portugál idehozatala jó választás volt. Persze, most már késő lenne bármit is változtatni, ráadásul az állandóság jót szokott tenni hosszútávon egy csapatnak, legyen szó játékoskeretről, vagy a vezetőedző személyéről. Sajnos, a magot szélnek eresztették idény közben, ennyi új játékossal pedig nehéz megfelelő eredményt elérni – zárta mondandóját Híres Gábor.

HBN


Ez vár rájuk még

5. Haladás 42 pont: Videoton (i), Vasas (o), Újpest (i), Gyirmót (o)
6. Újpest 39 pont: DVSC (i), Videoton (o), Haladás (o), FTC (i)
7. Paks 38 pont: Vasas (i), Gyirmót (o), Mezőkövesd (i), MTK (o)
8. Mezőkövesd 35 pont: Honvéd (o), DVTK (i), Paks (o), Vasas (i)
9. MTK 35 pont: FTC (o), Honvéd (i), DVTK (o), Paks (i)
10. DVTK 34 pont: Gyirmót (i), Mezőkövesd (o), MTK (i), DVSC (o)
11. DVSC 34 pont: Újpest (o), FTC (i), Honvéd (o), DVTK (i)



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Sporthírek






hirdetés