Mellkason szúrta az élettársát egy tiszagyulaházai férfi

Akt.:
Debrecen – A rendőrök elfogták azt az 59 éves tiszagyulaházai férfit, aki a gyanú szerint egy késsel mellkason szúrta élettársát.


Életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság J. Sándor 59 éves tiszagyulaházai lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. szeptember 4-én 16 óra 30 perc körül tiszagyulaházai családi házukban J. Sándor szóváltásba keveredett élettársával. A vita hevében a férfi egy késsel mellkason szúrta az 57 éves nőt. A férfi ezután átszaladt a szomszédba segítséget kérni.

A mentőszolgálat munkatársai az áldozatot mentőhelikopterrel kórházba vitték. A nő a szúrás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A rendőrségre az Országos Mentőszolgálattól érkezett bejelentés az esettel kapcsolatban.
A rendőrök J. Sándort a helyszínen elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására. Ellene a további eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.

– police.hu –








hirdetés