Megyénkbeli és határon túli fiatalokat is várnak!

Debrecen – A nehéz anyagi helyzet ellenére is az eddigi legnagyobb szabású fesztiválnak ígérkezik a negyedik, s immár nemzetközivé vált Debreceni Ifjúsági Fesztivál – mondta Halász D. János, alpolgármester a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján.

– Idén a megyei önkormányzat, a Városok és Falvak Szövetsége valamint a Fórum Debrecen is a rendezvény mellé állt, mely 2010-ben a megszokottaktól eltérő, új elemekkel is bővült – folytatta, kiemelve a két legfontosabbat, az életkori és a kategória-beli újdonságokat.

– A jelentkezők 14 és 30 év közöttiek lehetnek, s már nemcsak tánc és zene, hanem, a mára ismét nagy népszerűségnek örvendő humor kategóriában is megmérethetik magukat – részletezte az alpolgármester, aki a 2006-ban indult rendezvény „megálmodója”. A korábbi évek hagyományaitól eltérően, idén a Debrecenben élő vagy a városhoz kötődő fiatalok csoportjain túl jelentkezési lehetőséget biztosítanak a megyénkbeli településeken, valamint a Városok és Falvak szövetségének (bővebben lásd keretes írásunk) telepeülésein élő ifjaknak is. A selejtezők – melyek a tervek szerint áprilisban kezdődnek – helyszínei is változtak.

– Az eddig megszokott Vasutas Egyetértés Művelődési Központ és Csapókerti Közösségi Ház mellett a Fórum Debrecenben is láthatják az érdeklődők a versenyen induló csapatok produkcióit, utóbbiban a humor kategória jelöltjei mutatkoznak be – tette hozzá Halász D. János, s elmondta a Kölcsey központ-beli döntő, s a Baltazár téri díjátadó és gála már a Cívis Korzó eseményeihez kapcsolódik, s július 2-án illetve 3-án tartják. – A verseny minden eseménye ingyenesen látogatható – emelte ki.

– Ez ugyan nem egy szakmai minősítő megmérettetés, mégis fontosnak tartjuk, hogy a zsűri tagjai szakemberek legyenek, akik mint ahogyan eddig is, iránymutatást és tanácsokat adnak az indulóknak – vette át a szót Galambos Adorján, a fesztivált szervező Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Kft. ügyvezetője, megjegyezve: az ítészek kiválasztása még tart, így a neveket később hozzák nyilvánosságra. – Továbbra is amatőr előadók és csoportok jelentkezését várjuk március 19-ig, akik akár több kategóriában is indulhatnak – folytatta, hangsúlyozva: egy kategóriában viszont csak egy produkcióval. – A fesztivál jellegéből adódik, hogy mindhárom kategóriánál az az elvárás, hogy igényesek, szórakoztatók és humorosak legyenek az előadások – húzta alá a szervező.

A versenyen résztvevő valamennyi csoport és egyéni versenyző emléklapot kap. Minden kategóriában értékes díjakat, valamint külön díjakat osztanak ki. A gálán legjobban szereplő produkciók megkapják a fesztivál nagydíját, egy utazást a Fekete-tengerhez.

Infoline: A nevezési lapok átvehetők személyesen a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. Mezon Ifjúsági Irodájában (4024 Debrecen, Batthyány u. 2/b) illetve letölthetők a www.diszinfo.hu illetve a www.haon.hu honlapról. A kitöltött nevezési lapokat legkésőbb március 19-ig kell eljuttatni személyesen a Mezon Ifjúsági Iroda fent említett címére, vagy faxon az 52/426-432-es telefonszámra.

Igényes legyen