Megyei I-re készül a Nagycsécs

A Nagycsécs SE focistái évek óta magabiztosan szerepelnek a megyei II. osztály Közép csoportjában. Két éve első, múlt év nyarán második helyen zártak.

Az őszi szezon után  is magabiztosan vezetik a tabellát. Széchenyi István elnököt arról kérdeztük a megyei I-be készülnek e?  

Megteremteni a feltételeket 

Folyamatosan azon munkálkodunk, hogy a megyei I.  feltételeit megteremtsük – mondta a csécsi klubelnök. – Köztudott, hogy a legnagyobb problémánk az utánpótlás megszervezése. Ez nem könnyű feladat. Nem akarom elkiabálni, de jó úton haladunk ezen tervünk megvalósítása terén.

Az elnök elmondta: szeretnék magukat kipróbálni a megyei I-ben is. Aztán meglátják mire elég az erejük. A csapat későbbi útját ez is meghatározhatja. 

A tárgyi feltételek adottak 

Köszönhetően a helyi önkormányzatnak – személy szerint Török Tibor polgármesternek, aki magánemberként is támogatja  a csapatot – az anyagi, tárgyi feltételeket biztosítani fogják.

Nem ezen  múlt már az előző években sem a feljutásunk – folytatta Széchenyi István. – Sokkal inkább a megkövetelt hét utánpótlás csapat megszervezésén. Ez nagy terhet ró szerintem minden klubra, így nekünk is ez okoz fejtörést.

A pálya és az öltöző megfelel a magasabb osztály feltételeinek. Két éve avatták a sporttelep világítását, ami ősztől tavaszig biztosítja a nyugodt edzések feltételeit. 

A szurkolók várják 

A helyi sportbarátok várják, igénylik a magasabb osztályt, hiszen így hétről-hétre a megye legjobb csapatait láthatnák a szép környezetben levő sporttelepen.

A szurkolóinknak is tartozunk annyival, hogy neki veselkedünk  a megyei I-nek – vázolta a klubelnök.  Információink szerint a drukkerek igénylik és várják is a bajnoki címet és a magasabb osztályba jutást.

Nos a csécsiek az első lépést már megették ezen az úton: bejutottak a Borosi teremtorna hétvégi döntőjébe, ahol tisztes helytállást remélnek.

MELÁ