2012.05.13 20:46; Frissítve: 2012.05.13 20:46


Megye II-es eredmények

Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a mérkőzések.

alt hiba beküldése

Északi csoport

 

Ebesi SBKE–Hajdúhadház 2–2 (0–1)

50 néző, vezette: Török Z. (Kriston T., Ciupe E.).

Ebes: Német J. – Andírkó I., Nagy R. (Szentesi R.), Szabó J., Nagy Z., Szatmári S., Csorvási J., Deák Gy. (Oláh Cs.), Varga Á., Kovács T., Fodor S. Edző: Kovács József.

Hajdúhadház: Nagy S. – Rostás M. (Hortó F.), Nagy M., Salánti Zs., Gábor L., Horváth A., Lakatos I. F., Lakatos II. F. (Asztalos P.), Győrfi I., Virág L. (Kovács S.), Balogh J. (Lakatos L.). Edző: Nagy Imre. Gól: Fodor S., illetve Lakatos I. F. (öngól), Lakatos II. F., Nagy M., Kiállítás: Nagy M. Jók: Német J., Szabó J., Csorvás J., illetve Salánki Zs., Balogh J., Virág L. Ifi: 10-0.

Kovács József: – A második félidei hajszánkkal sikerült egy pontot itthon tartani. Két gólos hátrányunkból sikerült helyt állnunk, de ehhez kellett az ellenfél öngólja is. Úgy érzem, megérdemeltük a döntetlent. Gratulálok Fodor Sándornak az első góljához és az ificsapatunk nagy arányú győzelméhez.

Nagy Imre: – Helyzeteink sokaságát hagytuk ki. Így is sikerült két gólos előnyt szerezni, de így sem tudtuk a saját játékunkat játszani. Tudtuk, hogy előbb-utóbb lesz hiba pont a tavaszi menetelésben, de nagyon fájó, hogy pár ember fegyelmezettsége, ehhez nagyban hozzájárult. Remélem jókor jött ez a pofon. A hazai csapatnak gratulálok a lelkes játékukhoz, két gólos hátrányból is sikerült egyenlíteniük.

 

Debreceni SC–Sáránd 1–3 (0–2)

50 néző, vezette: Mészáros Cs. (Tőkés R., Szakács T.).

Debreceni SC: Mohácsi A. – Pocsai G. (Miksó Z.), Károlyi N., Dr. Kracskó B., Botos S., Kiss Z. (Nagy P.), Jónás B. (Nagy Zs.) (Zsíros N.), Batta Cs. (Józsa R.), Szalontai S. (Szécsi A.), Gógyis I., Kozma L. Edző: Nagy Róbert.

Sáránd: Bikódi Zs. – Kuti D., Kocsis Z., Tóth F., Szatmári J., Antal N. (Nagy Á.), Kovács N., Máté G., Nyirkos T., Oláh J., Gönczöl J. Edző: Zákány Ferenc. Gól: Kiss Z., illetve Máté G. (2), Kovács N. Jók: Aladár Jó voltál, Kracskó B., Bógyis I., illetve mindenki. Ifi: 2-3.

Nagy Róbert: – Hatvan percig aludtunk az utolsó fél órában kezdtünk el futballozni, mi saját magunkat egyre mélyebbre ássuk. Nagyon-nagyon várom már a nyarat. Gratulálok Sáránd csapatának. További sok sikert kívánok nekik. Ali értsd már meg, a mindenbe Te is benne vagy.

Zákány Ferenc: – Megérdemelten szereztük meg a három pontot. Köszönöm srácok a születésnapi ajándékot.

 

DEAC-Szertár Sportbolt II.–Görbeháza 4–2 (0–0)

150 néző, vezette: Tóth Sz. (Gulyás S., Nagy J.).

DEAC: Szabó P. – Szőke P., Riskó M., Sávágó I., Kovács S. (Soltész P.), Dr. Köstner T., Dobos A. (Dr. Boda P.), Papp G., Ifj. Rácsai L., Jóna G. (Bencze Z.), Kerekes Zs. (Id. Rácsai L.). Edző: Katona László.

Görbeháza: Szilágyi K. – Siket Gy., Reszegi S., Kiss G., Illyés Z., Hajdú R., Répási Sz. (Benke I.), Kiss A., Képes T., Kiss N., Tatár N. (Mohács P.). Edző: Szolnoki Attila. Gól: Dobos A., Ifj. Rácsai L., Dr. Köstner T., Id. Rácsai L., illetve Képes T., Kiss K. Jók: Papp G., Sávágó I., Riskó M., illetve mindenki. Ifi: 3-1.

Katona László: – Nehezen szereztük meg a vezetést, majd 3-0 után gyorsan kaptunk két gólt, de Id. Rácsai Lajos, 49 év rutinjával ismét villant. A csapat nevében gratulálunk a Loki bajnoki címéhez, különös tekintettel Erdélyi “Cica” Miklósnak, Sándor Tobénak, Kulcsár Tominak!

Szolnoki Attila: – Ilyen foghíjas csapat, tisztességesen helyt állt a bajnok csapat ellen. Sok sikert kívánok megye I.-ben. Köszönjük a korrekt játékvezetést. Ifistáimnak köszönöm a helytállást.

 

Egyek–Nyíracsád 1–2 (0–1)

50 néző, vezette: Nagy L. (Nagy T., Dobi J.).

Egyek: Kovács Z. – Nagy Sz., Farkas L., Balogh M., Bárdos T., Zsólyomi D. (Fekete T.), Kiss Sz., Kiss S., Kun Zs., Hadházi A., Illés J. (Kovács Z.). Edző: Horváth Gyula.

Nyíracsád: Papp T. – Pinyte S., Mcó Cs., Tóth Á., Dobrai G., Ternován J., Balogh T. (Szabó G.), Kelemen J., Szilágyi L., Orbán L., Magyar R. Edző: Tóth István. Gól: Fekete T., illetve Szilágyi L. (2). Jók: senki, illetve Szilágyi L. Ifi: 5-2.

Horváth Gyula: – Nagyon sok helyzetet tudtunk kialakítani, de sajnos mind kimaradt. Az első félidőben elkellett volna dönteni a meccset. Az ellenfél két helyztetből gólt rúgott, mi a nyolc helyzetből egyet. Gratulálok a vendégek győzelméhez.

Tóth István: – Az első félidő után a második félidő közepétől visszaesett a teljesítmény, de végül a csapat kitartásának köszönhetően sikeresek voltunk. A győzelmet szeretnénk felajánlani a távoli edzőnknek.

 

Monostorpályi–Vámospércs 9–1 (3–1)

200 néző, vezette: Juhász J. (Hajdú I., Fekete L.).

Monostorpályi: Szabó A. – (Szenesi L.) Váradi L. (Bodnár L.), Kecskés J., Kőnig A. (Szilágyi L.), Nyilas Sz., Takács G. (Borók K.), Gyügyei Z. (Besenyei B.), Kóródi D., Bagos T. (Vincze S.), Máté F. (Kun Á.), Bodnár I. Edző: Darnai József.

Vámospércs: Orosz L. – Munkácsi M. (Károlyi A.), Kovács Gy., Őri Z., Jónás J., Kiss I., Kolompár R., Méhész A. (Malmos G.), Balogh I. S., Nagy J. (Szabó L.), Vietorisz J. Edző: Oláh Sándor. Gól: Gyügyei Z. (2), Máté F. (2), Bodnár I. (2), Takács G., Kóródi D., Bodnár L., illetve Nagy J. Jók: mindenki, a mezőny legjobbja Gyügyei Z., illetve senki. Ifi: 8-0.

Darnai József: – Nagyszerű játékkal, biztos győzelmet arattunk egy lelkes Vámospércs ellen. E szép győzelemhez párosult a nagyszeű játékvezetés és a lelkes szurkolói biztatás.

Oláh Sándor: – Az első félidőben tartottuk magunkat, a második félidőben kinyíltunk és az ellenfél szétfutott bennünket.

 

Nyírábrány–Fülöp 6–1 (3–1)

50 néző, vezette: Vasziliu T. (Pallai Zs., Fodor B.).

Nyírábrány: Fekete S. – Mikcó A., Magyar Z., Fúró Zs., Debreceni K., Küzmös A. (Lőrincz J.), Usztics I., Szabó G., Szecskovics M. (Miklós G.), Percze R. (Szabó P.), Vásárhelyi J. (Macó A.).Edző: Tóth Csaba.

Fülöp: Popovics D. – (Popovics J.) Mezei L., Zubály K., Fülöp Gy., Ratku T., Halász A., Nagy M., Halász A., Szabó A. (Sándor R.), Csiri Z., Hortobágyi R.Edző: Bányai Imre, Orosz István. Gól: Percze R. (2), Szabó G., Szecskovics M., Vásárhelyi J., Szabó P., illetve Debreceni K. (öngól). Jók: mindenki, illetve senki. Ifi: 0-1.

Tóth Csaba: – A legfontosabb, hogy ismét sikerült győztesként befejezni egy bajnoki mérkőzést. Bízom benne, hogy ez a győzelem lendületet ad játékosaimnak és sikerül még újabb pontokat szereznünk a hátralévőkben. Maga a mérkőzés elég alacsony színvonalú volt, de csapatunk többször is látványosabb és gólveszélyesebb támadásokat tudott felépíteni.

Bányai Imre: – Ennyi különbség nem volt a két csapat között, mint amit az eredmény mutat, de ezt a játékot kapus nélkül nem lehet játszani. Ezen a mérkőzésen, ami a kapunk irányába jött, mind be is ment. Sajnos mi a gól helyzeteket szokás szerint kihagytuk és így sikerült beleszaladnunk egy nagy vereségbe. Gratulálok az ifjúsági csapat győzelméhez.

 

Hajdúdorog–Nádudvar 7–2 (5–0)

100 néző, vezette: Erdélyi T. (Papp J., Fodor B.).

Hajdúdorog: Nagy Cs. – (Tóth Z.) Pogácsás P. (Pajkos P.), Juhász B., Simicskó R., Szűcs R., Anga A. (Nyakas R.), Simicskó Gy., Kovács A., Szabó Z., Pogácsás B., Oláh Zs. Edző: Nagy Zsolt.

Nádudvar: Nagy J. – Gál S., Kenéz N., Tóth T., Tőzsér T., Makula G., Silye G., Nagy S. (Békési P.), Rásó P. (Molnár B.), Balogh M., Dobi T. Gól: Pogácsás B. (3), Szabó Z (2), Oláh Zs., Anga A., illetve Kenéz N., Balogh M. Jók: Pogácsás B., Szabó Z., Juhász B., Kovács A., illetve Nagy J., Kenéz N., Gál S. Edző: Szkupi Tibor.

Nagy Zsolt: – Amit eddigis mondtam, vannak problémáink. A csapat egy kicsit hullám völgyben van vagy “volt”. Ami a mai mérkőzést illeti szerintem hízelgő a Nádudvar szempontjából az eredmény. Ettől függetlenül sok sikert kívánok a Nádudvar csapatának.

Szkupi Tibor: – Nagyon jól előkészített pályán, csapatom az első félidőt átaludta, ezt a hazai csapat kihasználta és megérdemelten nyert.

 

Déli csoport

 

Pocsaj–Komádi 2–1 (1–0)

300 néző, vezette: Kövér T. (Nagy L., Búzás A.).

Pocsaj: Molnár S. – Kelemen T., Vincze D., Sóvágó S. (Szvára I.), Deczki L., Szilágyi Cs. (Rézműves Cs.), Nagy P., Makula E. (Rézműves A.), Lakatos T., Tóth K., Lakatos Gy. (Kiss R.). Edző: Kiss Imre.

Komádi: Pásztor N. – Kirimi P. (Fekete L.), Varga L. (Farkas L.), Pataki Zs. (Földes J.), Balogh S., Tóth F., Vass Á., Trippon Cs., Nagy I. Edző: Lukács. Gól: Nagy I., illetve Nagy P., Rézműves A. Jók: Tóth F., Vass Á., illetve a mezőny legjobbja Nagy Pál, Molnár Sándor, Lakatos Tivadar, mindenki. Ifi: 8-1.

Kiss Imre: – Csapatomnak két arca van, múlt héten a sápadt arcát mutatta, most a derűs oldalát. További sok sikert a komádi csapatának.

Lukács János: – A mai nap is beigazolódott az örök igazság, a focit gólra játszák. A kapufáért a helyzeért nem jár gól.

 

Körösszegapáti–Szentpéterszeg 2–1 (1–0)

150 néző, vezette: Katona L. (Török Cs., Pető N.).

Körösszegapáti: Szilágyi P. – Cseke P., Bóga J., Cseke G., Nagy Zs., Rusznyák A., Juhász J., Takács Zs., Mező A., Kalugyer Á., Bárci N. Edző: Csendes Károly.

Szentpéterszeg: Oláh G. – Kovács J., Varga Zs., Pásztor Zs., Flaskai Zs. (Szabó G.), Jenei L., Szűcs P., Muzsnyi J. (Nagy P.), Kolompár Zs. (Olajos Cs.), Balogh B., Ékes Z. (Orovecz Z.). Edző: Kártik József. Gól: Bága J., Mező A., illetve Kolompár Zs. Jók: Szilágyi P., Blága J., Kalugyer Á., Rusznyák A., Mező A., illetve Szabó G., Orovecz Z. Ifi: 0-6.

Markovits Landislau Stefan: – Jó taktikával, jó ellentámadásokkal 5-6 gólhelyzetből biztosan értékesített helyzettel, megérdemelten nyertek a hazaiak.

Kártik József: – A mai mérkőzésen a mi teljesítményünkben CSI nyomozói sem találtak volna pozitívunokat és, ha már a TV műsoroknál járunk, ha ezt a meccset levetítenénk biztos, hogy kilenne írva, csak erős idegzetűeknek.

 

Szerep–Konyár 3–6 (2–2)

100 néző, vezette: Kovács R. (Darányi A., Búzás Zs.).

Szerep: Béres I. – Zsíros S., Ugrin L., Mátyás A., Tarcsi K. (Rácz N.), Mile R. (Rományi J.), Varga A. (Szabó J.), Tarcsi T., Varga T., Fegyverneki B. (Barna J.), Bakonyi J. Edző: Mile László.

Konyár: Rácsai J. – Székely K. (Király Zs.), Komolay B., Tasi I., Kristóf P., Rácz N., Kiss S. (Kelemen T.), Varga D., Szabó D., Horváth Z., Nagy A. Edző: Czakó Viktor. Gól: Fegyverneki B. (2), Tarcsi T., illetve Nagy A. (5), Horváth Z. Jók: senki, illetve mindenki, a mezőny legjobbja Nagy Attila. Ifi: 2-4.

Mile László: – A szervezettebben és a győzelmet jobban akaró vendégek megérdemelten nyertek. Számunkra ez a mérkőzés is csak hetven percig tartott.

Czakó Viktor: – Nehéz mérkőzésre számítottunk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű a mérkőzés kimenetele az elmúlt hetek kudarcai miatt, ennek dacára még öt meghatározó játékos is hiányzott. Nehéz meccs volt, felváltva potyogtak a gólok. Háromszor szereztünk vezetést és mind a háromszor kiegyenlített az eredmény. A meccs utolsó harmadában csatáraink remek teljesítményének köszönhetően teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot.

 

Földes–Hosszúpályi 1–4 (0–2)

200 néző, vezette: Muszka Z. (Butt T., Németi R.).

Földes: Szabó Gy. – Balogh F., Tóth J., Gál D. (Vincze Cs.), Kiss Z., Nagy S. (Nagy E.), Király P., Dede I. (Kály L.), Sápy B., Papp S. (Kiss N.), Karacs T. (Kocsis J.) Fehér N.). Edző: Rusznyák Zsolt.

Hosszúpályi: Sallai J. – Horog F., Sándor T., Debreceni Zs., Erdelyi Z. (Lakatos L.), Szőke R., Patka J., Nagy S., Lakatos J. (Lakatos N.), Lakatos N., Devits Á. (Tamás M.). Edző: Selyem Nándor. Gól: Sápy B., illetve Lakatos N. (2), Szőke R., Lakatos K. Jók: Nagy J., Gál D., Sápy B., illetve Sándor T., Szőke R., Patka J., Nagy S. Ifi: 6-3.

Rusznyák Zsolt: – Gratulálok a hosszúpályi csapatának. A helyzet kihasználásunk ismét kudarcot vallott, amelyet ha berúgjuk, a félidőben is alakulhatott volna 2–2-vel, így ehelyett a második félidő végén kaptunk még két gólt. További sok sikert nekik és remélem, hogy a megye I.-be bejutnak.

Selyem Nándor: – Nagyszerű csapatot sikerült legyőznünk. Sikerünk megérdemelt, de nem volt olyan sima, mint azt az eredmény mutatja. Remélem a Földes csapata a többi hazai mérkőzését megnyeri, a hosszúpályi csapatának pedig gratulálok a győzelemhez.

 

Kismarja–Nagyrábé 1–1 (0–0)

150 néző, vezette: Áncsán Gy. (Tar J., Horváth Gy.).

Kismarja: Virányi G. – Szép Sz., Tamási G. (Gál S.), Kovács S., Szilágyi L., Tamási S. (Mező R.), Dúró Zs., Farkas B., Ferenczi L., Koszorús I., Gyöngy T. (Tóth K.). Edző: Szép Sándor.

Nagyrábé: Marton A. – Kocsis Z., Kovács A., Varsányi Zs. (Dende T.) (Szarvas M.), Sós P., Czirják Cs., Vass Zs., Katona S., Nemes A. (Kányási A.), Patai T., Szilágyi T. (Nagy J.). Edző: Tóth Sándor. Gól: Gyönyg T., illetve Szilágyi T. Jók: Kovács S., Szilágyi L., Szép Sz., Tamási G., illetve mindenki. Ifi: 8-1.

Szép Sándor: – Hoztuk a szokásos 1–1-ünket. Sok sikert Nagyrábénak.

Tóth Sándor: – Érdekes mérkőzést vívtunk Kismarjával. Mi rúgtunk két szabályos gólt, a hazaiak egyet, és mégis 1–1 lett a mérkőzés. A nézők egy jó, változatos iramú, helyzetekben gazdag mérkőzést láthattak.

 

Báránd–Körösszakál 6–4 (3–2)

200 néző, vezette: Nazsa T. (Ifj. Szilágyi S., Kohn D.).

Báránd: Katona Cs. – Futó G. (Kiss P.), Varga L., Takács J., Elek J., Török D. (Nagy A.), Török Zs., Dr. Nagy Herczeg A. (Major L.), Mester L., Békési L., Vígh N. (Majoros Cs.). Edző: Majoros Csaba.

Körösszakál: Far J. – Micura B., Simon S., Far T., Túri M., Nagy A., Juhász N., Papp L., Bodrás Sz., Zsúró A. (Czegle N.). Edző: Turi Barnabás. Gól: Békési L. (3), Mester L., Vígh N., Török Zs., illetve Túri M., Far T., Papp L., Bordás Sz. Jók: mindenki, illetve mindenki. Ifi: 7-0.

Majoros Csaba: – Ezt a győzelmünket Dr. Szabó József főorvos Úrnak, a legnagyobb bárándi futball barát emlékére ajánljuk. Gól gazdag mérkőzéssel tudtuk szórakoztatni a szép számmal kilátogató szurkolóinkat.

Turi Barnabás: – Nagyon szép időben, nagyon jó talajú pályán, korrekt játékvezetés mellett a szerencsésebb csapat győzött. Gratulálok Bárándnak, sok sikert nekik.

 

Biharnagymajom–Blondy Esztár 2–0 (1–0)

50 néző, vezette: Lévai Z. (Bodó L., Megyaszai A.).

Biharnagymajom: Szabó Zs. – Orzsás L., Popovics I., Kiss G., Homoki T., Dúró Cs., Rigó P., Rigó G. (Ajtai P.), Popovics M., Ifj. Popovics I. (Fekete T.), Somogyi L.Edző: Földesi Ambrus.

Blondy: Csecsődi D. – Kónya J., Varga Cs. (Börcsök B.), Kádár B., Kozma I., Alimán J. (Selyem L.), Nagy L., Papp Á., Farkas I. (Papp I.), Lakatos S. (Czeglédi Z.), Pellei E. (Tóth V.). Edző: Vajas Viktor. Gól: Rigó P., Somogyi L. Jók: Szabó Zs., Kiss G., illetve senki. Homoki T. Ifi: 1-5.

Földesi Ambrus: – A jól előkészített hazai pályán, ha pici szerencsével is, de úgy érzem, hogy megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot.

Vajas Viktor: – Ha a gólvonalról sem tudunk gólt rúgni, akkor ne is várjunk más eredményt. Gratulálok az ellenfélnek! Üdvözletem küldöm L-papának Debrecenbe!

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2