Megye I: nem adja fel a harcot a Monostorpályi

A monostorpályi csapat
A monostorpályi csapat - © Fotó: Magánarchívum
Monostorpályi – Nyilas József optimista, szerinte a sereghajtó Monostorpályi elkerülheti a kiesést.

A Szertár Sportbolt megye I. 17. játéknapjának leggólgazdagabb mérkőzésének a Monostorpályi–Hosszúpályi rangadó bizonyult, amelyet a hazai együttes 6–2-re tudott behúzni. Érdekesség, hogy a vendégek Rostás Gábor duplájának köszönhetően a 21. percben még kétgólos előnyben voltak, innen sikerült a monostorpályiaknak a fordítás.

Felálltak a padlóról

– Remek hangulat volt a mérkőzésen, közel négyszáz ember nézte a helyszínen az eseményeket – nyitotta a beszélgetést a klubelnök Nyilas József, aki a gála során edzőként trenírozta az egyletet. – Nem kezdtünk jól, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ellenfelünket a szél is segítette a két találat megszerzésében. A hátrány nem zavart meg minket, hamar rendeztük a sorokat, a szünetre már döntetlennel vonulhattunk az öltözőbe. A második játékrészt jobban bírtuk erőnlétileg, emellett az akarati tényezőkkel sem voltak problémák. A fiúk odatették magukat, a párharcok zömét sikerült megnyernünk. A Hosszúpályiban több olyan játékos szerepelt, aki korábban bennünket erősített, nekik is bizonyítani szerettünk volna, hogy rossz döntést hoztak, amikor átigazoltak. A következő fordulóban Kabán lépünk pályára, nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a kabaiak szervezettek, ennek ellenére a pontszerzés a célunk.

Békés szakítás

A fölényes diadal ellenére örömködésre sok okuk nincs a monostorpályiaknak, hiszen a táblázaton az utolsó helyen szerénykednek.

– Reményeim szerint a következő szezont is ebben az osztályban kezdjük majd meg. Az ősszel sem voltunk pofozógépek, gyakran egy kis plusz hiányzott a jobb eredményhez. Nem szabad nagyon előretekintenünk, mindig a következő feladatra kell összpontosítanunk. Maximálisan megbízom a srácokban, ha mégsem jönne össze a bennmaradás, abban az esetben is emelt fővel akarunk búcsúzni – mondta Nyilas.

A Monostorpályi a tavasznak Selyem Nándorral vágott neki, ám a DASE-től elszenvedett 3–1-es vereséget követően a vezetőség megköszönte a tréner munkáját.

– Új impulzusra volt szüksége a társaságnak. Selyem Nándorról nem tudok semmi rosszat mondani, emberileg és szakmailag egyaránt pozitív dolgokat tudnék róla felsorolni. Talán az volt a legnagyobb probléma, hogy a labdarúgókat túl közel engedte magához, baráti viszony alakult ki közte és a keret között. Nem volt vita, békében váltunk el egymástól. A gárda irányítása Kaszás János kezébe kerül, neki ez lesz az első munkája felnőtt alakulatnál. Egy-két meccsen tanácsaimmal segíteni fogom, ezt követően szabad kezet kap – zárta mondandóját Nyilas József.

HBN-BÁ



Sporthírek