Megy a huzavona, az érdi klub is reagált

Megy a huzavona, az érdi klub is reagált
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Pest megyeiek szerint nem véletlen kapott ekkora büntetést a Loki.

Miután szerdán a DVSC Kézilabda Kft. sajtóközleményt jelentetett meg az Érd elleni meccsel kapcsolatban, a rivális együttes is reagált a történtekre csütörtökön.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Loki hivatalos honlapján kommentálta a magyar szövetség etikai és fegyelmi bizottságának azon döntését, mellyel egymillió forint pénzbüntetésre, továbbá három hazai mérkőzésre szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezte a klubot a két gárda egymás elleni, október 12-i bajnokiját követően. A debreceni klub elnézést kért szurkolói viselkedése miatt, ugyanakkor hangsúlyozták, véleményük szerint Szabó Edina, az Érd vezetőedzője is hergelte a cívisvárosi közönséget.

Sajnálattal látjuk és tapasztaljuk, hogy a DVSC–ÉRD K&H női kézilabdaliga 2016. október 12-én lejátszott mérkőzésén történt eseményekkel kapcsolatban a DVSC Kézilabda Kft. részéről megjelenő nyilatkozatok, közlemények olyan sajtó, és kommunikációs folyamatokat indítottak el, melyek a továbbiakban veszélyeztetik a női kézilabda mérkőzések biztonságos és megnyugtató megrendezését, valamint tovább fokozzák azt a hangulatot, hogy a mérkőzés egész ideje alatt tapasztalható, a közönség szélsőséges elemeinek minősíthetetlen, rasszista, személyeskedő és trágár viselkedésére az igazságtól a legtávolabb álló okokat és indokokat keressenek.

A Magyar Kézilabda-szövetség Etikai és Fegyelmi Albizottsága Tekauer Norbert, ÉRD Kézilabda Klub elnök 2016. október 14-én kelt, dr. Kocsis Máténak, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének írt levelére hivatkozással a mérkőzésen történteket alaposan, és mindenre kiterjedően megvizsgálta, – megtekintve és meghallgatva a mérkőzésen több kameraállásból felvett kép,- és hanganyagot is – és hozta meg azon döntését, melyről a közvélemény is értesülhetett, vagyis, hogy a DVSC Kézilabda Kft.-t a mérkőzésen a nézők egy csoportjának trágár, rasszista viselkedése miatt, eddig nem szokványos, kiemelkedően magas pénzbüntetéssel sújtja (…)” – olvasható a handballerd.hu oldalon.

HBN



Folytatódik a kéziügy: elnézést kér a Loki a sértő rigmusokért, de fellebbeznek a büntetés ellen

Debrecen – A DVSC Kézilabda Kft. sajtóközleményt jelentetett meg az Érd elleni meccsel kapcsolatban.








hirdetés