Megvette az állam a Krisztus Pilátus előttet!

Akt.:
Ott voltunk a hazatérés pillanatainál
Ott voltunk a hazatérés pillanatainál - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Kósa Lajos 5-7 millió dollár közötti vételárról beszélt a Hajdú-bihari Naplónak, ám azt nem árulta el, milyen devizanemben.

Hatalmas érdeklődés mellett emelték be ma délelőtt a Déri Múzeumba Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, amit a kanadai Hamilton Galériától vásárolt meg a magyar állam, pontosabban a Magyar Nemzeti Bank.

Bár Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő konkrét vételárat nem akart mondani, annyit elárult hogy a vételár 5 és 7 millió dollár közötti. Más forrásból úgy tudjuk az alkotásért 6,5 millió amerikai dollárt (mai árfolyamon 1,77 milliárd forintot) fizetett az MNB a műkincs-visszavásárlási program 30 milliárd forintos keretéből. Arról már Christine Praun, a kanadai Hamilton Galéria gyűjteményvezetője beszélt a Hajdú-bihari Naplónak, hogy május 6-án indult útnak a festménnyel együtt Torontóból és múlt pénteken érkezett meg Budapestre, ott töltötte ugyanis az alkotás a hétvégét. Az Amsterdamtól Budapestig, majd a fővárostól Debrecenig tartó utat teherautón tette meg a festmény, melyet ma beemeltek ugyan a múzeum épületébe, de majd csak néhány nap pihentetés után helyezik vissza a Munkácsy-terem falára. A munkálatokat ezúttal is Szentkirályi Miklós Munkácsy-díjas restaurátor felügyeli.

– A galériában nem bontottuk ki a festményt, a dobozban pihent – tudtuk meg Chirstine Prauntól, aki szerint a kanadaiak tudják, milyen jelentős festő volt Munkácsy.

A Krisztus Pilátus előttet tehát várhatóan a hét második felében teszik végleges helyére, a nagyközönség pedig jövő héttől láthatja együtt újra a Munkácsy-trilógiát Debrecenben. ​

Történelmi pillanat

Mint arról beszámoltunk, február 26-án a Dériben jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter az elvi megállapodást a kanadai galériával, melyet, mint a helyszínen dr. Papp László (Fidesz) polgármestertől megtudtuk, márciusban követett aláírás, most pedig az MNB és a Déri Múzeum közötti letéti szerződés aláírása következik, hiszen a festmény a nemzeti bank tulajdona, s a debreceni intézmény pedig – ahogyan a többi műkincs esetében is – kezelője lesz az alkotásnak. – Ez egy történelmi jelentőségű pillanat, most már a Munkácsy-trilógia két festménye is örökké a miénk – adott hangot örömének a polgármester, hozzátéve: már csak a Pákh Imre tulajdonában lévő Golgotáról kell megegyezni. – Bízom benne, hogy a magyar állam azt is meg tudja venni – hangsúlyozta Papp László, aki háláját fejezte ki mind a magyar állam, mind a város országgyűlési képviselője, korábbi polgármestere Kósa Lajos felé, amiért nem adták fel a küzdelmet a festményért.

Pákh Imre képe

Mint arról beszámoltunk, Pákh Imre tulajdonában van a Munkácsy-trilógia most már egyetlen magántulajdonban lévő alkotása, a Golgota, melyre az elmúlt időszakban több vevő is jelentkezett, ám a magyar származású amerikai műgyűjtő a festményt mindvégig a magyar államnak szerette volna értékesíteni. Legutóbbi, a Naplónak adott február végi nyilatkozata szerint, a tárgyalásokat vezető Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum vezetőjével még nem kezdtek konkrét megbeszélésekbe. De, mint Kósa Lajos is megerősítette, a kanadaiakkal márciusban tető alá hozták a megállapodást, aláírták a szerződést, így most már csak a milliomos képe van hátra. Egyelőre nem sikerült beszélnünk Pákh Imrével, mivel New York-i idő szerint ott még csak hajnal negyed hat múlt. Kósa Lajos azonban – mint lapunknak nyilatkozva elmondta – tegnap beszélt vele, s bár szerint Pákh örült a képvásárlás hírének, öröme nem volt teljes, hiszen az általa beszerzett 10 millió dollárról szóló Sothebhy’s értékbecslésnél jóval kisebb összeget fizetett az MNB. – Adott egy kép, amit egy bizonyos összegért megvásárolt az állam. Most ez az irányár a Golgotára is – tette hozzá Kósa Lajos.

– Sz. Fabók Ágnes –


Végig a képpel utazott

A kanadai Hamilton Galéria ugyan aláírta az adás-vételi szerződést, munkatársuk Christine Praun azonban végig az alkotás mellett maradt, amíg az megérkezett a debreceni Déri Múzeumba. A gyűjteményvezető elmondása szerint május 6-án délelőtt 11 órakor szállt fel a Krisztus Pilátus előtt című, különlegesen ellenálló ládába rakott alkotással és a szintén külön dobozban szállított kerettel együtt. A repülő másnap, május 7-én landolt Amszterdamban, ahol már várták a gyűjteményvezetőt és a festményt a Hungaroart teherautói, hogy egy fárasztó, több, mint 20 órás utat megtéve érkezzenek meg pénteken Budapestre, ahol mindannyian megpihentek a hétvégére, majd kedd reggel hatkor újra útnak indultak, hogy délelőtt fél tíz körülre megérkezzenek Debrecenbe, ahol előbb a keretet, majd a festményt emelték be a Déri Múzeum kupolájának ablakán tucatnyi munkás segítségével és Szentkirályi Miklós restaurátor vezetésével. Az órákig tartó műveletet a helyszínen követte figyelemmel Papp László, Kósa Lajos, Christine Praun, valamint az MNB megbízottja is, természetesen a sajtómunkások gyűrűjében.

Hazatért Debrecenbe a Krisztus Pilátus előtt!
Ma délelőtt emelik be a Kanadából hazaszállított Munkácsy-festményt a Déri Múzeumba.



Sporthírek






hirdetés