Megvan az X-Faktor első kiesője

Megvan az X-Faktor első kiesője
Szabó Mariann valamint Mimi és Gergő párbajából a duó került ki vesztesként. Mimi és Gergő búcsúzott az X-Faktortól.

19:30 – Sebestyén Balázs és Ördög Nóra az X-Faktor ragyogó díszletei közé lépett, az új műsorvezető-páros hölgy tagjának vadonatúj frizuráját Balázs nem bírta szó nélkül hagyni. Nóra egészen rövidre vágatta haját, és azzal vágott vissza Balázsnak, hogy Vadon Janihoz próbált idomulni, hogy így könnyítse meg az összeszokást.

Nóra és Balázs felkonferálta a mentorokat, Keresztes Ildikót, Nagy Ferót, Geszti Pétert és Malek Miklóst. A szabályok ismertetése után Feró máris bejelentette az első produkciót, Szabó Mariann piros bőrnadrágban, lógó nadrágtartókkal és fekete bőrdzsekiben dobta be magát Pink So What című dalára. A dögös Mariann mögött női zenekar fokozta a rockos hatást. Geszti Péter szerint ez a pofátlan dal illett mentorához és Mariannhoz is, Keresztes Ildikó a záró fintort kifogásolta, Geszti szerint viszont nehéz igazi rockernek lenni magassarkú cipőben. Nagy Feró büszkén kelt Mariann védelmére.

19:44 – Másodikként Keresztes Ildikó egyik reménysége, Vastag Tamás lépett színpadra egy hozzá illő lírai dallal. Tamás Robbie Williamstől a Come Undone-t énekelte, de Malek Miklós szerint erőben van még hová fejlődni Tamásnak, Geszti óva intette arra, hogy ne vegye át fivére, Csaba mozdulatait. Nagy Feró úgy véli, feladta a leckét a hazai zeneiparnak a kisebbik Vastag, és hogy reméli, nem akarja kiejteni Csabát, az ő mentoráltját.

19:51 – Malek Miklós csapatai közül elsőként a NON STOP léphetett az X-Faktor színpadára. Mentoruk szeretné, ha a fiúk meglepnék a közönséget. A NON STOP Lady Gaga Bad Romance című dalát alakította saját, egyedi stílusára. Feró szívesen mondott volna rosszat a fiúkról a produkció után, de úgy véli, annyira jók, hogy „muszáj megennie azt, amit csinálnak”. Keresztes Ildikó megragadta a lehetőséget, hogy visszavágjon Maleknek, szerinte kevés volt a produkció, ehhez az állásponthoz Geszti Péter is csatlakozott

.

19:57 – Geszti Péter „gyermekei” közül elsőként Janicsák Vecát dobta be a mély vízbe. Veca szürke miniruhában lépdelt le a színpadra vezető lépcsőn, Alicia Keys If Ain’t Got You című dalát énekelve. Keresztes Ildikó szerint Veca letaszajtott néhány szexbombát a zenei piacról, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Feró szerint viszont Geszti semmit nem adott hozzá Veca előadói stílusához, ezért felajánlotta, hogy ő átveszi a fekete szépség mentorálását. Veca mindenkinek tetszett, a dicséretekbe kissé bele is pirult

.

20:16 – Péter ismét szót kapott a reklám után és felkonferálta második mentoráltját, Shodeinde Dórit. A fiatal kismama Beyoncé Halo című dalát adta elő. Malek Miklós szerint helyenként hamis volt és szenvedést látott Dóri arcán. Feró úgy véli, magához képest az énekesnő visszafogott volt, Ildikó szerint ez egy nehéz dal, amit értékelni kell, de ő is hallotta már jobban a produkciót a próbákon. Geszti Péter azt mondta, Dóri sugárzott a színpadon és büszke volt az élénk színekben pompázó énekesnőre

.

20:23 – Vastag Csabát már biztosan sokan várták, Feró pimaszul jóképű énekesként konferálta fel mentoráltját. Csaba a Calling!! Wherever you will go-val búgott bele a mikrofonba. Az idősebbik Vastag egészen felhergelte a közönséget, igazi átéléssel adta elő dalát és magabiztosan mozgott a színpadon. A produkció végén a nézőtéren nehezen halkult a taps és az éljenzés. „Végre egy igazi pasi!” – kiáltott fel Ildikó, aki szerint Csaba végre eltalálta az egyensúlyt, nem volt túl sok a színpadon. Malek Miklós szerint száz százalékra odatette magát és nagyon jó volt a dalválasztás. „Te világsztár leszel, ha így folytatod” – mondta Feró. Csaba szándékosan választott egy belső vívódásról szóló dalt, hogy a sokat kritizált extrovertált személyiségén érezzék a visszafogottságot.

 

20:30 – Király L. Norbertet Ildikó egyedi hangú előadóként konferálta fel. Kid Rock Sweet Home Alabamájának taktusaira nemcsak Norbi szökkent be a színpadra, hanem egy csapatnyi cowgirl is. Az eddig fura mozgásáról ismert énekes profin, magabiztosan adta elő a koreografált produkciót, de teret kapott ahhoz is, hogy saját táncstílusát megcsillogtassa. Malek Miklós szerint Norbi profi volt és mindent kihozott belőle az élő adás. „Olyan nézésed van, hogy begerjed tőle az egész ház” – mondta Geszti Péter. Feró imádja Norbit, és szóvá tette, sajnálja, hogy nem mentorálhatja. A büszke Keresztes Ildikóról le is esett a ruha Norbi produkciója alatt.

 

20:38 – Eljött a friss előadó-páros, Mimi és Gergő ideje. Jordin Sparks és Chris Brown No Air című dalát adták elő. Keresztes Ildikó szerint nagyon jól megy egymáshoz Mimi és Gergő hangja, ahogy előnyös külsejük is, de Ildikó szeretné, ha jobban látszana a kapcsolat közöttük a színpadon. A mentorok elsősorban az elcsúszó hangokat említették hibaként. A fiatal pároson nagyon kijött az izgalom.

20:56 – Domokos Fanni Katy Perry bőrébe bújt, de közben nem veszett el az igazi Fanni sem. A 18 éves énekesnő legalább olyan színes ruhában és tánckarral lépett színpadra, mint amilyen ő maga. A Hot ’N’ Cold alatt lerántotta magáról pink tüllszoknyáját és a zsűri elé rúgta. Feró táncra perdült a dal alatt, de Malek Miklóst zavarta a hamisság, ennek ellenére érzi a zenét, ami Fanniból árad. Keresztes Ilidkó is méltatta Fanni előadói képességeit, a fiatal versenyző hangját utánozva mondta el véleményét.

21:03 – A kétgyermekes édesanya, Wolf Kati szexi miniben és loknikkal lépett színpadra. Sarah Connor From Sarah With Love-jának első percében zene nélkül töltötte be az arénát Wolf Kati elképesztő hangja, akit már produkciója közben hatalmas tapssal jutalmazott a közönség. „Feró nem tudom, mit csináltál a Katival, de kijött belőle az állat” – mondta Ilidkó, aki szerint megtörtént az áttörés, őt meggyőzte a produkció. Geszti szerint Katiból a belső szépség tört elő és megtörtént a katarzis. Malek Miklós meghatódott az énekesnő előadásától, Feró viszont hozzátette, hogy ez még csak a kezdet.

21:11 – Takács Nikolastól Ildikó megváltást várt. A reszelős hangú énekeshez jól passzolt Gnarles Barkley Crazy című dala, de a produkció végén olyan magasságokat is megmutatott, ami meglepte az őrjöngő közönséget. Geszti szerint talán Nikolas a legjobb énekes, de nem a legjobb előadó. Malek Miklós azt mondta, Nikolas hihetetlenül tökéletesen énekel, de több macsóságot vár tőle a színpadon. Ferónak tetszett a produkció, viszont szeretne beszállni a mentorálásba, hogy több legyen a férfiasság Nikolasban.

 

21:19 – „Férfi legyen a talpán, aki csak a Summer Sisters hangjára tud koncentrálni a produkciójuk alatt” – mondta mentoruk, Malek Miklós. Nyári Edit és Alíz csillogó ezüstruhában lépett színpadra, a Pussycat Dolls Hush Hush című dalának előadása közben legalább olyan dögösek voltak, mint Nicole Scherzinger. Keresztes Ildikó hallott hamis hangokat a lányoktól, de Malek Miklós jó munkát végzett velük, ezt nemcsak Ildikó, hanem Feró is elismerte. Geszti Péter szerint Las Vegasban is kapkodnának a Summer Sisters után és megígértette velük, hogy a bárok előtt nagykoncerteken lépnek majd fel, mert elsősorban oda valók.

 

21:26 – Az énekesek bemutatták mind a 12 produkciót. A két legkevesebb szavazatot kapó énekes a szavazás lezárása után párbajozni fog egymással. A reklám után érkezik az X-Faktor sztárvendége, Varga Viktor.

21:43 – Az énekesek Zséda És megindul a föld… című dalával együtt léptek színpadra. Tökéletes összhangban csendültek fel Zséda slágerének taktusai, a produkció végén egy nagy X-alakba álltak össze a versenyzők, akik közül valakinek ma búcsúznia kell.

21:58Varga Viktor színpadra lépett Lehet zöld az ég című slágerével.

22:03Ördög Nóra és Sebestyén Balázs lezárta a szavazást. Az énekesek újra színpadra lépnek együtt, hogy ismertessék velük a szavazás eredményét. Király L. Norbi továbbjutott. Tetszett a közönségnek a NON STOP is. Takács Nikolas szintén visszatér. Janicsák Veca továbbjutott. Vastag Tamás itt lesz jövő héten, akárcsak Vastag Csaba. Wolf Katit is újra látni akarja a közönség. Domokos Fanni továbbjutott. Visszatér a Summer Sisters. A szavazatok alapján biztosan versenyben marad Shodeinde Dorka. Szabó Mariann, valamint Mimi és Gergő fog párbajozni egymással. A párbajt a duó kezdi.

22:17Mimi és Gergő, valamint Szabó Mariann is előadta párbaj-dalát. A zsűri értékel. Keresztes Ildikó, Malek Miklós, Geszti Péter és Nagy Feró szerint Miminek és Gergőnek kell hazamennie. Szabó Mariann továbbjutott, jövő héten újra bizonyíthat.

Az X-Faktor következő adása október 23-án, 19 óra 30 perckor látható az RTL Klubon!

Forrás: www.rtlklub.hu








hirdetés