Megvan a Rácz-istálló első két világkupa elsősége

Megvan a Rácz-istálló első két világkupa elsősége
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Összesen 2 aranyat és 1 bronzot hozott haza a Rácz Kickboxing Team négy fiatal tehetsége a Czech Open elnevezésű világkupáról. Sok hazai és más nemzetközi érme van már a csapatnak, de a világkupa-arany még váratott magára – eddig.

A kabai lány és a nádudvari fiúk teljesítménye lassan már megszokott, hiszen rendszeresen a legjobbak között végeznek a rangos nemzetközi viadalokon. Persze rengeteg munka van emögött.

2016. október 14-15-én zajlott a csehországi viadal, amelyen Tarcsi Gergő (kadet I., 28 kg, light contact) III. helyet ért el. Amint Rácz Krisztián vezetőedző elmondta, a Cuki becenévre hallgató ifjú harcos az ellenfelek számára közel sem volt annyira „cuki”. Több vetélytársát is döntő fölénnyel utasította maga mögé.

Nagy Tamás (kadet I., 32 kg, light contact) I. helyen végzett, azaz világkupa győztes lett. Tamás végig magabiztos, ellenmondást nem tűrő stílusával nem talált legyőzőre a nívós nemzetközi mezőnyben. Így jogosan szerezte meg az egyesület és saját maga első világkupa győzelmét!

Ám ennyinél nem álltak meg a Hajdú-Bihar megyei kick-boxosok! Korcsok Nikolett (kadet II., 50 kg, light contact) is megnyerte a maga kategóriáját ugyanis. Edzője szerint kicsit féltették Nikit a kor- és súlycsoport váltása miatt. Nem tudták mire lesz képes ebben a mezőnyben, de ezen a versenyen is bebizonyította rátermettségét és tehetségét a kick-boxban. Így a dobogó legfelső fokán fogadhatta a többiek gratulációját az immár világkupa-aranyérmes sportoló.

Erdei Benjámin (kadet I., 37 kg, light contact) sűrű mezőnyben a 16-os tábláról indulva versenyzett Prágában. Sajnos a selejtezőben a cseh vetélytársa még nagy falatnak bizonyult a számára. Aggodalomra azonban semmi ok – értékelt Rácz Krisztián -, hiszen Benji is súlycsoport váltás után van, még erősödnie kell a 37 kilogrammos ellenfeleihez képest. Így is szépen helytállt.

A csipet-csapat remek eredményekkel és nemzetközi elismertséggel a tarsolyában térhetett haza Magyarországra a cseh viadalt követően.

– Koppányi Szabolcs –



Sporthírek






hirdetés