Nagyvilág

2013.04.22. 14:02

Növekedésre számít a német pénzügyminisztérium és a Bundesbank

Berlin, 2013. április 22., hétfő (MTI) - Stabilizálódott a német gazdaság a tavaly év végi visszaesést követően, és 2013-ban ismét növekedésnek indul a pénzügyminisztérium és a jegybank (Bundesbank) hétfőn megjelent elemzése szerint.

Berlin, 2013. április 22., hétfő (MTI) - Stabilizálódott a német gazdaság a tavaly év végi visszaesést követően, és 2013-ban ismét növekedésnek indul a pénzügyminisztérium és a jegybank (Bundesbank) hétfőn megjelent elemzése szerint.

A pénzügyminisztérium havi elemzése szerint az ipar az idei első negyedévben még "visszafogottan" teljesített, de a gazdaság egésze már stabilizálódott a 2012. negyedik negyedévi visszaesés után, és egy sor adat utal arra, hogy az év folyamán ismét "lendületbe jöhet" a konjunktúra. Ezt jelzi például az év eleje óta tapasztalható "robosztus" lakossági fogyasztás és a foglalkoztatottság növekedése. Kedvezően alakulnak az adóbevételek is, márciusban 51,6 milliárd adóbevétel keletkezett, ami csaknem 6 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, az év első három hónapját együttvéve pedig 135 milliárd euró adót fizettek be, ami 3,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első negyedévi adatot - áll a pénzügyminisztériumi jelentésben.

A Bundesbank havi jelentése szerint a hosszúra nyúlt és rendkívül kemény tél miatt nem biztos, hogy már az első negyedévben megindul a gazdasági növekedés, ugyanakkor a második negyedévben az is ösztönzi a gazdaságot, hogy több ágazatban, például az építőiparban be kell hozni az időjárás okozta lemaradást.

A német hazai össztermék (GDP) nagyjából egyötödét kitevő ipar még nem mozdult ki a "nyomott állapotból", amely 2012 végét jellemezte, a fogyasztói hangulat viszont magas szinten stabilizálódott, a GDP kétharmadát kitevő szolgáltatói szektor teljesítménye pedig valószínűleg már az első negyedévben is nőtt - áll a Bundesbank jelentésében, amely szerint az április-júniusi negyedévben várhatóan már a gazdaság egésze is növekedik.

A GDP a tavalyi utolsó negyedévben 0,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, ami a legnagyobb mértékű visszaesés volt a gazdasági válság eddigi legsúlyosabb szakasza, 2009 első negyedéve óta. 2012 egészében a német gazdaság 0,7 százalékkal nőtt. A kormány 2013-ra 0,4 százalékos GDP-növekedést jósol, és ugyancsak 0,4 százalékos növekedésre számít a Bundesbank.

Ugyanakkor a német nyelvterület vezető kutatóintézetei az előző héten kiadott tavaszi prognózisukban 0,8 százalékos GDP-növekedést jeleztek 2013-ra, és a kormány az új szakértői jelentés alapján várhatóan lefelé módosítja növekedési várakozását.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!