Megvan a DEAC harmadik légiósa is

A kanadai hátvéd mögött remek idény áll
A kanadai hátvéd mögött remek idény áll - © Fotó: Archív
Debrecen – Daniel Amigo és Milos Boriszov után Jahens-Ley Manigat érkezését jelentették be az egyetemi klubnál.

Jahenns-Ley Manigat személyében megtalálta harmadik idegenlégiósát is a DEAC kosárlabdacsapata – írja a deacbasket.hu.

Megnyerték a Balkán Ligát

A huszonhét éves 186 centiméter magas kanadai hátvéd már letette névjegyét Európában, ugyanis a román CSS Bega Timisoara és a ciprusi Omonia Nicosia után a Bundesligában, a német Giessen 49ers alakulatában kosárlabdázott.

Az előző szezont is a németeknél kezdte meg, majd év közben a litván Pieno Zvaigz­deshez igazolt, ahol a bajnokágban elért hatodik hely mellett megnyerték a Balkán Ligát is, ráadásul a döntő MVP-jének is megválasztották, vagyis kitűnő idény van a hátvéd mögött.

További kiszemeltek

Daniel Amigo és Milos Boriszov után Manigat a DEAC harmadik külföldi játékosa, de a klub további kiszemeltekkel is tárgyalásban áll, így hamarosan újabb bejelentésekre lehet számítani.

HBN


Polyák László
Debrecen - A bajnok Szolnoki Olaj együttesétől igazolt játékost a DEAC. Daniel Amigo és Milos Borisov után megtalálta harmadik nyári igazolását is a DEAC, Polyák László személyében egy friss magyar bajnok érkezik a cívisvárosba – írja a Deacbasket.hu. A 25 éves nyíregyházi nevelésű játékos két...