Megtévesztő helyzet a Szoboszlói útnál

Nem jó így…
Nem jó így… - © Fotó: Orosz Csaba
Debrecen – A belváros forgalmának átszabása során, az egyirányúsítást előkészítő munkálatok során néhány napja – sávlezárással – megszüntették a Külső vásártérről a balra fordulás lehetőségét a Miklós utcára. Ehhez képest a mentőállomás előtt (a Szoboszlói út sarkánál) lévő nagy jelzőtábla (képünkön) még mindig azt mutatja, hogy a közlekedők balra fordulhatnak.

Szerdán az átépítés alatt álló munkaterületnél járva szemtanúi voltunk annak, mennyire megtévesztő a helyzet. Egy autós pont a Miklós utcára akart bekanyarodni a Külső vásártérről. Indexelt, fékezett, majd valószínűleg az egymásnak ellentmondó információk hatására megállt. Az elbizonytalanodó sofőr mögött érkező gépkocsi vezetője dudált és villogással is ösztökélte az előtte lévőt, aki végül tovább ment az Erzsébet utca irányába.

Az önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint a Miklós utca (a Szent Anna utcával együtt) a későbbiekben nyugati irányban, az Erzsébet utca felé lesz egyirányú. Két sávon lehet majd közlekedni a Szoboszlói út irányába, illetve egy jobbra kanyarodó sávon a Külső vásártérre.

HBN–OCs


Kövesse élőben a debreceni közlekedési helyzetet a Waze térképének segítségével:


Megfordult a Ceglédi utca egyirányú forgalmi rendje is
Debrecen - Jól halad a belvárosi egyirányúsítás előkészülete, csütörtöktől több utcában új forgalmi rend lépett érvénybe. November 16-tól – csütörtöktől – a következő forgalmirend-változásra kell számítani Debrecen belvárosában: a Cegléd utca, a Baross utca, valamint a Nap utca jelenleg érvé...

Fotó: Matey István
Debrecen - A polgármesteri hivatal szerint egyelőre a több száz méteres kerülő a megoldás. Egymást érik az autók, kamionok között cikázó gyalogosok reggelente Debrecenben, a 4-es főút részét képező Wesselényi utca elején. A járókelők azért mennek az autóknak fenntartott szélső sávban, mert a belv...

Forrás: debreceni önkormányzat
Debrecen - Feltettük a járókelőknek a nagy kérdést, ami mostanában minden debrecenit foglalkoztat: vajon javít-e a közlekedésen a debreceni belvárosi utcák egyirányúsítása? Nézzük a válaszokat. Kiss Zoltán, tanuló Jelenleg nagyon megnehezíti, és míg hozzá nem szokunk, nem lesz egyszerű. Sz...

Javában dolgoztak csütörtökön is
Debrecen - Az egyirányú forgalmi rendhez szükséges kivitelezési munkák készültségi szintje jelenleg 60–65 százalék. Fontos információ, hogy november 13-a és 15-e között (vagyis hétfőtől) újraaszfaltozzák a Kossuth utcát, a Méliusz teret és Faraktár utcát. A „megfordított” forgalmi rendet elősz...