Megtéveszthető érzékek

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Négy dolog, amit a bűvészek előbb tudtak, mint a tudósok.

A bűvészek természetfeletti képességek illúzióját keltik. Mivel a természet törvényeit nem tudják felülírni, az emberi agyat célozzák meg, és annak hiányosságait és sebezhetőségét használják fel a javukra. A kutatók is rájöttek arra, hogy a bűvészek kitűnően ki tudják használni az emberi érzékelés és az agy működésének bizonyos korlátait, és ezért a bűvészet vizsgálatával közelebb juthatnak agyunk működésének megértéséhez.

Íme négy dolog az emberi viselkedésről és gondolkodásról, amit a bűvészek már évszázadok óta ismernek és (ki)használnak, a tudósok pedig csak nemrég kezdtek velük komolyan foglalkozni.

A látórendszerünk hiányosságai

Olyan képeknek a nézők fejébe ültetése, amik valójában meg sem történtek: itt nem kell bonyolult dolgokra gondolni, egy egyszerű eltüntetésnél is erről van szó: a néző még akkor is oda képzel egy tárgyat, amikor az valójában már régóta nincsen ott. Ez mitől működik? Az, amit úgy érzékelünk, hogy látjuk valójában nem az, amit látunk. Az emberi érzékelés nem arról szól, hogy a valóságról teljes képet kapunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy pillanatfelvételeket készítünk és a többit az agyunk „képzeli hozzá.” A szemünkbe bejövő vizuális ingerek a másodperc tizedrésze alatt jutnak el az agyba. Hogy ezt a késést kompenzálja, az agy megpróbálja „megjósolni”, hogy hogyan fog kinézni a világ a közeli jövőben és eszerint cselekszik. Ez egy nagyon hasznos dolog a való életben (például autóvezetés, verekedés vagy vadászat közben), ugyanakkor ezt szokták a bűvészek kihasználni.

A figyelem irányítása tekintetünkkel

Hihetetlenül hatékonyan lehet a nézők figyelmét irányítani mindössze azzal, hogy az előadó éppen hová néz. Az emberi agy úgy van „bedrótozva”, hogy hihetetlenül érzékeny legyen a szociális jelzésekre, ezért keresi a lényeges, figyelemre méltó dolgokat, és a néző a szemével teljesen ráfókuszál látóterének arra a részére, ahol a fontosnak tartott dolog történik. Tehát például a bűvész könnyen rá tudja irányítani a nézők figyelmét az egyik kezére, azt hogy közben a másik kezével mi történik, a néző agya egyszerűen nem dolgozza fel. Maximom később, miután utólag megpróbálja kitalálni, hogy mi történhetett, de akkor már rendszerint késő.

A szabad döntés illúziója

Ennek a lényege, hogy a néző valójában nem tud úgy választani, hogy ne a bűvész által preferált dolgot válassza. Természetesen a bűvészeknek sokat finomodott a befolyásolási technikájuk, és ma már nagyon sokszor apró gesztusokkal, elejtett mondatokkal és tárgyak elhelyezésével tudják a nézőket befolyásolni a választásban. Nem is kell külön példát hozni, hogy hol használják ezt a módszert, mert a politikától kezdve a marketingen át ez egy bevált technika. A kutatók is egyre inkább tudják igazolni, hogy sokkal kiszámíthatóbbak és könnyebben befolyásolhatóak a döntéseink mint azt gondoljuk.

A memória tökéletlensége

Az emberi emlékezés tökéletlensége az egyike azon dolgoknak, amit a bűvészek szinte a végletekig kihasználnak. A csodát a bűvésznek nem a saját kezei között kell létrehoznia, hanem a néző fejében. A bűvészeknek és a mentalistáknak pedig számos eszközük van arra, hogy bizonyos megtörtént eseményekkel, mozdulatokkal kapcsolatos emlékeket felerősítsenek, másokat pedig elhomályosítsanak egy mutatvány során a nézők fejében.

Sokszor akár még az események sorrendiségének emlékét is meg tudják fordítani, sőt a nézőknek olyan dolgokat tudnak sugallni, amik valójában meg sem történtek.

HBN



Sporthírek






hirdetés