Megtalálták a 87 éves hajdúböszörményi nénit

Hajdúböszörmény – Egy helyi férfi családi háza hátsó udvarán látta meg az eltűnt idős hölgyet.

Egy idős néni 2016. március 1-jén 18 óra 50 perc körüli időben hajdúböszörményi otthonából ismeretlen helyre távozott és nem adott életjelet magáról. A rokonok a történtekről azonnal bejelentést tettek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A rendőrök a helyi polgárőrökkel, mezőőrökkel, közterület-felügyelőkkel és városőrökkel közösen indultak a néni felkutatására. A hajdúböszörményi, balmazújvárosi és a hajdúnánási rendőrök a városban nyomkövető kutyát indítottak és hőkamerákkal is keresték, valamint a rendőrség honlapján felhívást is közzétett, amelyben kérte a lakosság segítségét a néni megtalálása érdekében.

Ezt követően egy férfi 2016. március 2-án 11 óra 15 perckor hajdúböszörményi családi háza hátsó udvarában vette észre a keresett nénit, aki ott feküdt. A férfi azonnal szólt a szomszédjában lakó szabadnapos rendőrnek, akivel a teljesen átfázott nénit bekísérték a házba, hogy átmelegedjen. A rendőr értesítette a mentőket és szolgálatban lévő kollégáit. A helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai a 87 éves nénit kórházba vitték.

– police.hu –








hirdetés