Megtalálta a helyét!

Tóvizi Petra
Tóvizi Petra - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Egy szép karrier kezdő lépéseit figyelhették, akik látták Tóvizi Petrát az MTK ellen.

A DVSC-TVP magabiztos, 28–17-es győzelmet aratott az MTK Budapest ellen a Magyar Kupában, így a debreceniek bejutottak az 5. fordulóba. A Hódosban megrendezett találkozó főhőse az a Tóvizi Petra volt, aki Sirián Szederke betegsége miatt első számú beállóvá lépett elő a szerdai meccsen.

Kicsit lámpalázasan

– Tavaly, még Varga József edzősködése idején bemutatkozhattam a felnőtt csapatban, de ugyanúgy, ahogy ebben a szezonban, csak pár percig lehettem a pályán. Ez volt az első komoly megmérettetésem a nagyok között – kezdte a beszélgetést a mindössze 17 esztendős játékos. – Sirián Szedi felhívott a meccs napján, s elárulta, úgy készüljek, én játszom majd, és sok biztató szót is mondott. Bevallom, kicsit izgultam a meccs előtt, de Tone Tiselj megnyugtatott, azt mondta, ne aggódjak, ez nem háború, itt senki sem fog meghalni. Ennek ellenére a meccs elején kicsit lámpalázas voltam, többet is hibáztam, de aztán felszabadultam, és a gólok is jöttek. Többnyire cseréltünk, én általában a támadásoknál voltam a pályán az első félidőben, majd a másodikban védekeztem is. Bevallom, a végére kicsit elfogyott a szufla. Nem vagyok teljesen elégedett a teljesítményemmel, viszont első meccshez képest tűrhető volt a produkcióm – értékelt a 4 gólig jutó tehetség, majd hozzáfűzte, mentálisan és fizikálisan is elég megterhelő volt számára a meccs, de úgy érzi, bele fog rázódni a felnőtt mérkőzések ritmusába.

Sokat tanul

A Lokiban 13-as mezben játszó reménység „véletlenül” lett beálló. – Hosszú ideig nem találtuk a posztomat a csapatban, a kapustól kezdve voltam már szinte minden, amikor az akkori edzőm azt mondta, menjek beállóba, ott csinálom a legkevesebb bajt – meséli nevetve Petra, akit aztán a korosztályos válogatottaknál is számításba vettek, jelenleg a juniorok között van bérelt helye.

– Szinte mindenben fejlődnöm kell, ráadásul még mindig nem vagyok olyan magabiztos, mint kellene. Szerencsére a csapattársak nagyon sokat segítenek, bárkihez nyugodt szívvel fordulhatok tanácsért, de persze a legtöbbet Szeditől kérdezek. Nincs példaképem, minden beálló játékából próbálom a jó dolgokat eltanulni. A beállók élete nem egyszerű, sokat kell csatázni, birkózni a falban, de ez ezzel jár, már megszoktam. Eleinte próbálok szolid lenni a pályán, de ha az ellenfél csíp, mar, üt, akkor én is odateszem magam – mondta határozottan Tóvizi Petra, aki az Ady Endre Gimnázium 10-es tanulója.

HBN-BN


Apai örökség

A Tóvizi név jól cseng kézilabdás berkekben, hiszen Krisztián – Petra édesapja – évekig volt a DKSE élvonalbeli gárdájának csapatkapitánya. – Láttam még játszani, de nagyon kicsi gyerekként néztem a lelátóról. Mindig is büszke voltam rá, de amíg nem találtam a helyem a sportágban, addig frusztrált, hogy elismert kézilabdázó volt. Vele mindent meg tudok beszélni a sporttal kapcsolatban, mindig kikérem a véleményét. Nem finomkodik, megmondja, amit kell, sokat tanulok tőle – árulta el a 17 esztendős lokista, aki hozzátette, ha idejük van rá, akkor az öccsével kiegészülve, hármasban szoktak kézilabdázni.



Bejött a papírforma: a Loki kiejtette az MTK-t

Debrecen – A sima továbbjutás mellett az ifjú beálló, Tóvizi Petra „igazi” debütálásának örülhettek a szurkolók.

 



HAON-ÉLŐ – Magyar Kupa: DVSC-TVP vs. MTK Budapest 27-18 (11-6)

Debrecen – A női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában a DVSC-TVP az MTK együttesét fogadta szerdán 18 órától a Hódosban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on.