2010.12.16 12:28; Frissítve: 2010.12.16 12:28


Megszűnik a TV2 új vetélkedője?

Megszűnik a TV2 új vetélkedője?
Alig kezdődött el hatalmas csinnadrattával, már jövő héten véget érhet a 40 milliós játszma. Rákóczi Feri meg mehet vissza az őrült celebekhez.

alt hiba beküldése

Megérzésünk szerint nem csak magának a műsornak, hanem a műsorvezetőnek is meglehetősen nagy bukás az, amit az egyik napilap rebesget: mégpedig azt, hogy még karácsony előtt megszűnik a 40 milliós játszma. Ha még emlékszünk, a TV2 kvízműsorát óriási felhajtással vezették be a köztudatba azzal példálózva, hogy az külföldön már mekkora sikert aratott és egyébként sem volt még olyan vetélkedő, ami ennyire izgalmas lett volna.

És mégis: december 23-án, csütörtökön lesz utoljára képernyőn a TV2 vetélkedője, mely kezdetben még a Való Világ4-et is túlszárnyalta nézettségben. S mindez úgy derült ki, hogy a Neo FM egyik hallgatója jelentkezni akart a műsorba. Miután azt mondták neki, hogy már nem tud, mert megszűnik a műsor, gyorsan felhívta kedvenc rádióját, hogy ezt elmesélje.

A november 29-én indult A 40 milliós játszmát a csatorna állítólag eredetileg is négy hétre tervezte, bár ezt mintha elfelejtették volna kommunikálni. – A 40 milliós játszma rögtön az első adás után hihetetlenül népszerű lett, így nem meglepő, hogy sokan szeretnének szerepelni a műsorban. A játékosválogatás azonban sajnos befejeződött, így ők már csak az online formájában tehetik próbára a tudásukat. A vetélkedő az eredeti elképzeléseinknek megfelelően 19 epizódon keresztül, december 23-ig lesz látható – kommentálta a történteket a Borsnak a TV2 szóvivője, Koltay Tamás, aki szerint egy ilyen sikeres műsor esetében joggal merült fel a kérdés a folytatásról, erről azonban még korai beszélni.

Forrás: www.nana.hu

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2