Megszöktek börtönükből a halálraítélt szudáni iszlamisták

Akt.:
Szudán fővárosának egyik börtönéből megszökött négy elítélt, akiket egy amerikai állampolgár és sofőrjének meggyilkolásával vádolva halálraítéltek a többségében iszlám vallású, legnagyobb afrikai államban.

A hírt a szudáni biztonsági szolgálatok egyik, nevének elhallgatását kérő tisztviselője közölte pénteken az AFP francia hírügynökséggel. Az elítéltek szökésére reagálva az Egyesült Államok külügyminisztériumának egyik szóvivője közölte “értesültünk a hírről, és tanulmányozzuk az információkat”.

A szudáni híradások szerint a négy férfi 2008. január elején ölte meg az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének munkatársát, John Granville-t. A támadók az autójában lőttek rá a 33 éves amerikai állampolgárra, aki 40 éves sofőrjével, Abdal Rahmannal együtt meghalt a rájuk zúdított golyózáporban.

Az ügyben Szudánban öt férfit fogtak el, akik a hatóságok szerint szélsőséges iszlamisták. A vádlottak közül négy embert halálra ítéltek a kettős gyilkosságért. A Szudánban alkalmazott iszlám törvénykezés, a saria törvényei szerint az áldozatok családját megkérdezik arról: megbocsátanak-e az elítélteknek, vagy kártérítést követelnek tőlük, netán azt kívánják-e, hogy végrehajtsák a halálos büntetést. A meggyilkolt amerikai állampolgár és szudáni sofőrjének családjai egyaránt az elítéltek kivégzését kérte a bíróságtól. A nyomozásban egyébként az FBI, az amerikai szövetségi nyomozóiroda ügynökei is segítettek a szudáni hatóságoknak.

– Független ÍHrügynökség –








hirdetés