Megragadhatja, kiemelheti jellegzetes részletét, egészét

A kiállításon
A kiállításon - © Fotó: Tóth Balázs
Bükk­ábrány – Fotókiállítás nyílt Bükk­ábrányban a kultúra napja alkalmából.

A magyar kultúra napja alkalmából Szép Magyarország, színes világ! címmel a Mezőkövesdi Fotóklub alkotóinak munkájából nyílt kiállítás Bükkábrányban. A megnyitón Tóth István szavalt verset, Takács Katalin könyvtáros a magyar kultúra napja jelentőségéről beszélt. Korpás Károly, a fotóklub vezetője kiemelte, minden tagjukra más látásmód jellemző. Bemutatta, hány helyen szerepeltek eddig képeikkel, s elárulta, idén is lesz kiállításuk Mezőkövesden. A megnyitó vendégei egy, Korpás Károly által Észak-Erdélyről készített úti filmet is láthattak. A tárlatot Vukovich Ákos, az Eleven TV főszerkesztője nyitotta meg, aki a neves, Balázs Béla-díjas dokumentumfilmes-rendező, operatőr és egyben tehetséges fotográfus, Mohi Sándor szavait idézte a képalkotással kapcsolatban: „A pontosság. Mindig érzem, hogy sikerült-e valamit elcsípni a kamerával, „rátapadt-e a szalagra” vagy elsuhant mellettem.”

A fotók mögött érzések, megérzések, történetek, percek, órák, napok vannak.”

Pillanatok

Véleménye szerint a képalkotás lényegét, esszenciáját fogalmazta meg ezekkel a szavakkal Mohi Sándor. A fotósnak és az operatőrnek is az okozza talán a legnagyobb örömet, hogy megragadhatja, kiemelheti például egy természeti jelenség, egy táj, egy arc, egy épület legszebb vagy épp jellegzetes részletét vagy éppen egészét. A fotók mögött érzések, megérzések, történetek, megfigyeléssel, várakozással töltött percek, órák, napok vannak. Pillanatok, amiket kivárnak, megragadnak. A kiállítás február 8-ig tekinthető meg a házasságkötő teremben.

ÉM-TB