Megpróbálták letolni az autót a sínekről, de hiába: a rendőrség keresi azokat, akik látták a Sámsoni úti balesetet

Akt.:
Megpróbálták letolni az autót a sínekről, de hiába: a rendőrség keresi azokat, akik látták a Sámsoni úti balesetet
© Forrás: RTL Híradó
Debrecen – A szombati vasúti baleset hagyott pár kérdőjelet a rendőrök fejében, szemtanúk jelentkezését várják, akik tudnak valamit a balszerencsés ütközésről.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint április 16-án 19 óra körül egy nő Renault-jával Debrecenben, a Sámsoni úton a Thököly utca irányából az AS 2254 számú vasúti átjáró irányába közlekedett. Az átjáróba érve járműve lefulladt és megállt. Ezt követően a nő kiszállt az autóból, és a járókelők segítségével megpróbálta a gépkocsit az átjáróból kitolni, de ez nem sikerült, így a Nyíregyháza felől Budapest irányába közlekedő InterCity vonatot hirtelen vészfékezésre kényszerítette. A vonat a fékezés során az autó bal oldalának ütközött, majd azt körülbelül 40 méteren keresztül maga előtt tolva állt meg. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A rendőrség kéri, hogy aki az esemény szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni utca 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Az RTL Híradójának beszámolója:









hirdetés