Megpróbáltak lazítani Debrecenben

Megpróbáltak lazítani Debrecenben
Debrecen – Bohém hangulat címmel Debrecen 17 évig adott helyet karikatúrakiállításnak.

Hofi Géza születésének 80. évfordulójára készített karikatúrákat csodálhat meg a közönség a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Konzervatórium Galériájában vasárnaptól. A hétvégi megnyitón Debreceni Tamás, a galéria vezetője kiemelte, 20 karikaturista 32 képe tekinthető meg, közülük a 2. helyezett alkotást készítő Fehér Zsoltot (hajdúböszörményi) személyesen is köszöntötte. Csakúgy, mint Kőbánya alpolgármesterét, Véber Tibort, aki hosszasan mutatta be Hofi (Hoffmann) Gézát, s kereste a Hofi-jelenség titkát.

1l2a4673
Fotók: Matey István

A „kőbányai fenegyerek” a középiskola után nem nyert felvételt a színművészetire, ezért 5 évig porcelánfestőként dolgozott, ezalatt képezte magát, hogy színpadra állhasson. Végül mégsem a klasszikus értelemben vett színpad, hanem a kötetlen nevettetés, az irónia és az intelligens közéleti humor lett a „kenyere”. A szókimondó kőbányai vagány sosem vált közönségessé, generációk hallgatták, és még ma is sokan tudnak idézni tőle. Az eseményen a Dluhopolszky László, az egykori Ludas Matyi nevettető újság főszerkesztője is izgalmas visszaemlékezést tartott.

HBN


Néhány idézet a nagy nevettetőtől

  • A korrupció az, amiből mi kimaradunk.
  • A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll…
  • – A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK!
    – Akkó má’ jobb a kocsma, me’ oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG.
  • – Művész úr, régen láttam!
    – Ja, régen én is.
  • Anyósom fekszik az ágyon:
    – …Jaaaaj. …Meghalok… Egy pók mászik a plafonon…
    – Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!
  • Szójapörkölt, szójakolbász, szójafasírt, szólj a nővérkének, hogy befostam!
  • – What is this kerek?
    – Zsömle, te barom!
  • – Józsi bácsi, a disznó mennyit fog fialni?!
  • – Mennyi a terv, elvtárs?
    – 14!
    – Ezt megmondták a disznónak is? Azé’ jobb, ha maga beszél vele, mégiscsak egy szinten vannak…
  • Malac jön ki a disznóból, disznó pedig a kocsmából.
  • – Az igazságból elveszett az “i”!
  • -Kell egy kis áramszünet
    Időnként mindenkinek,
    És aztán megint mehet
    Minden tovább.
  • Pusszantás mindenkinek drága szíveim!