Megnyugvás jöhet, fellendülés még nem

Debrecen – A fizetésképtelenségi eljárások terén a vendéglátás vette át a vezetést az építőipartól.

Talán még soha nem érvényesült ennyire eltérő tendencia az összes cég és az építőipari vállalkozások megszűnési rátájában, mint tavaly novemberben. Az összes cég körében is növekedett a törölt cégek száma, az építőiparban viszont határozottan csökkent – közölte az Opten.

Itt javul, ott romlik

Ami a fizetésképtelenségi eljárásokat illeti, az építőipar sokáig a legfertőzöttebb ágazat volt. Ezt a pozíciót azonban már legalább egy éve átvette a vendéglátás: az építőiparban látványosan javul a helyzet, ott viszont enyhén romlik. Csak idő kérdése, hogy az építőipari folyamatok mikor szakadnak el pozitív értelemben a nagy átlagtól, de az még nem világos, hogy már most is ezt látjuk, vagy valamilyen átmeneti jelenség tanúi vagyunk” – mondta Pertics Richárd, az adatokat közzétevő Opten céginformációs igazgatója. Az új felszámolások száma az ágazatban 2014 első negyedéve óta látványosan csökken. Akkor három hónap alatt 719 építőipari vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás, 2015 harmadik negyedévére a szám 300 alá esett. 2012-től kezdve a felszámolások szerepét fokozatosan átvette a hatósági kezdeményezésű kényszertörlés.

Érdekes helyzetben

Az eljárások számának mostani alakulásával különösen érdekes helyzetbe került az ágazat. Az alacsony felszámolási arányok pozitív értelmezése szerint már csökken a visszaélések száma a szektorban, kissé szkeptikusabb nézőpontból viszont lehetséges, hogy a piaci szereplők annyira esélytelennek tartják a követelések behajtását, hogy már a felszámolás megindításával sem foglalkoznak. Az igazság valahol a két vélekedés között lehet; mindenesetre a megnyugvás ideje következik a szektorban, hiszen az összes olyan eljárásból kevesebb indul mostanában, ami megszűnéshez vezet. A nyugvópont azonban inkább stagnálást jelent, semmint azt, hogy az ágazat kedvező helyzetben várja 2016-ot. „Az elmúlt egy-két hónapban már vannak biztató jelek a szektorban. Bár az összesített termelés és a szerződésállomány még negatív képet mutat, az épületek építésére kötött új szerződések volumene már emelkedik” – mondta a szakember.

HBN








hirdetés