Megnyílt Debrecen Lexus szalonja

Akt.:
Megnyílt Debrecen Lexus szalonja
Prémium minőséggel és a legújabb modellekkel találkozhatnak a leendő vásárlók a város egyetlen Lexus szalonjában.

A megnyitón közel kétszáz vendég volt jelen, többek között Pajna Zoltán alpolgármester, Karcag polgármestere Dobos László és jegyzője Rózsa Sándor is.

A megnyitón Illés Tóth Anita, a Lexus márka menedzsere kiemelte, hogy mérföldkőhöz érkezett a Road Service Kft.

– Megtiszteltetésnek érezzük, hogy ilyen sokan velünk vannak és velünk együtt ünneplik a Road Service Kft. eme fontos mérföldkövét. Ami egy kis garázsból indult – a szülői ház mögött, ahol felnőttem – 25-30 évvel később ma már fontos pillére a helyi és régiói gazdaságnak, mind Debrecen és Karcag vonzáskörzetében. 1989-ben a Toyota egy elit mérnöki csapata összeállt azzal a céllal, hogy egy páratlan, exkluzív élményt nyújtson a járművezőteknek. Az eredmény egy újra gondolt, egyedülálló luxus és minőségi jármű, az autóipar új generációja: a Lexus LS 400. A márka ezzel a zászlóshajóval elindított egy új korszakot, hogy hogy lehet/kell ügyfeleinek átélni a vezetés örömét egy magas minőségű autóban, valamint hogy és mikét kell, hogy átéljék a jármű értékesítésének lépéseit – mondta Anita.

Ichigoichie szemlélet

– Egyetlen egy lehetőség van az első benyomásra, ugyan azt a találkozást nem lehet újra megismételni. A Lexusnál követjük az Omotenashi alapelveit. Omotenashi annyit jelent, a legjobb tapasztalatot és élményt nyújtsuk minden betérő ügyfelünknek. Azt szeretnénk, ha mindenki otthon érezné magát amikor ellátogat hozzánk, hogy minden kérésük és kívánságuk teljesüljön, csakúgy ahogyan az otthoni környezetben történne. Ezért nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a mai hivatalos Lexus Debrecen megnyitó ünnepségen köszönthetjük Önöket. Illés-Tóth Kálmán és Gánya Rudolf egy lojális és lelkes csapattal építették fel a céget, ahogyan azt ma látják. Hosszú és néha rögös út volt, de minden napja megérte. Több ezer ügyfelünket szolgáljuk ki és segítjük őket a mindennapi mobilitásban. A Lexus Debrecen érkezésével köszönthetünk ismert és még ismeretlen, új ügyfeleket, akik megtapasztalhatják a prémium minőséget, melyet a Lexus kínál – tette hozzá a márka menedzsere.

Magyarországon a harmadik, Kelet-Magyarországon pedig az egyetlen Lexus szalon a debreceni. A megnyitón leleplezték az újonnan érkezett Lexus UX 250h autót is, valamint a műsor meglepetés vendége Danny Blue volt.

www.lexusdebrecen.hu

Debrecen:
4032, Debrecen – Böszörményi út kivezető szakasza

Karcag:
5300, Karcag – Gyarmati út ( 4sz. Főút 163,5 km)

Nyitvatartás
Hétfő-Péntek: 08-17
Szombat: 08-12
Vasárnap: Zárva

– PR cikk –

Címkék: ,