Megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás

MTI Fotó: Kovács Tamás
MTI Fotó: Kovács Tamás - © Balázs Attila, az MTI/MTVA fotóriportere, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját elnyert fotós a 35. Magyar Sajtófotó Pályázat kiállításán a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban 2017. március 27-én. A fotós A maguk közé Down-szindrómás iskolásokat befogadó osztályközösség című sorozatáért kapta a díjat.
Budapest – Több mint 360 fénykép bizonyítja a magyar fotográfusok egyedi látásmódját a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon – hangsúlyozták a szervezők a tárlat hétfői megnyitó és díjkiosztó estjén.

Kőrösi Orsolya emlékeztetett, az általa vezetett Capa Központ már negyedik alkalommal ad otthont a kiállításnak. Bejelentette: a Sajtófotó pályázat szervezőivel közösen megalapítják a fotóriporteri életműdíjat, amelyet jövőre adnak át először.

Szigeti Tamás kurátor megemlékezett a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás nemrég elhunyt alapítójáról, Szalay Zoltánról, hozzátéve: a legjobb teljesítményt nyújtó harminc év alatti fotóriporter díja ettől az évtől kezdve az ő nevét viseli majd.

Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztályának titkára kiemelte, hogy a magyar fotóriporterek emberi látásmódja jól megmutatkozik az idei anyagon keresztül is, amelyből 1992 óta minden évben katalógus is megjelenik.

Szlukovényi Tamás, a pályázat zsűrielnöke köszöntőjében hangsúlyozta: mióta a zsebekben lapuló okostelefonokkal mindenki fotósnak érzi magát, a profi fotográfusoknak “vizuális vízözönben” kell alkotniuk és munkájukon keresztül tanítaniuk.

Éles vagy színhelyes képet könnyű készíteni, de az igazán fontos emberséggel hozzáállni egy témához – mutatott rá a szakember.

A kiállítást megnyitó Erdős Virág költő erre az alkalomra írt versében a fotográfusok felelősségére és a sajtószabadság fontosságára hívta fel a figyelmet.

A május 28-ig látható tárlaton mintegy öt és fél milliárd pixel látható csaknem 170 négyzetméternyi nyomaton – mondta el Kovács Botond, Canon Magyarország marketing vezetője.

Az idei pályázatra mintegy 234 fotográfus összesen 6259 képpel nevezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a keddtől látható több mint 360 munkát.

Kőrösi Orsolya a megnyitón bejelentette, hogy a tervek szerint a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központot kezelheti a magyarországi Robert Capa-képek gyűjteményét. Hozzátette, hogy a gyűjtemény felhasználásával a világ első állandó Robert Capa-kiállítását tervezik kialakítani. Az állandó tárlat 2018-ra nyílhat meg a Nagymező utcai intézményben.

– MTI –