2012.02.9 12:40; Frissítve: 2012.02.9 12:40


Megnyílnak a túlzsúfolt olasz börtönök kapui

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Róma, 2011. február 9., csütörtök (MTI) – Bizalmat szavazott az olasz parlament a válságos börtönhelyzet kezelését szolgáló törvénynek, amelynek értelmében a nem súlyos bűncselekményekért elítéltek a büntetésük utolsó másfél évét házi őrizetben tölthetik le.

 

A Monti-kormány “börtönürítőnek” keresztelt törvényjavaslatáról a végleges szavazás kedden lesz. Az alsóházban csütörtökön füttyszóval tiltakozó Északi Liga és az Értékek Olaszországa (IdV) nemmel voksolt a tervezetre. Az IdV közleménye szerint a börtönreform “hazaküld néhány bűnözőt, de nem teremt biztonságot”. “Egyetlen veszélyes bűnöző sem fog az utcán sétálni” – jelentette ki Paola Severino igazságügy-miniszter. Az általa kidolgozott jogszabályok értelmében több mint 3300 rab hagyhatja el a túlzsúfolt itáliai börtönöket. Azokról van szó, akik nem súlyos bűncselekményt követtek el és nem visszaesők: ezek a rabok büntetésük utolsó 18 hónapját házi őrizetben tölthetik. A kormány számításai szerint a börtönlakosság csökkentésével napi 380 ezer eurót takarítanak meg. Az összeggel a rendőrséget finanszírozhatnák. További 21 ezer rab előtt nyílhat meg a börtönök ajtaja: azoknak, akik legfeljebb három napot töltenek rács mögött, például előzetes letartóztatásban. Ezen túl házi őrizetben vagy rendőrségi zárkában tölthetik le a büntetésüket börtön helyett. Felgyorsítják a bírósági eljárást: a bírónak az eddigi 96 helyett 48 óra alatt kell határoznia, hogy szabadlábra helyezi, börtönbe küldi vagy házi őrizetre ítéli az elkövetőt. A Monti-kormány 57 millió eurót szán a büntetés-végrehajtási intézetek korszerűsítésére és új börtönök építésére. A maximális 44 ezer főt befogadni képes olasz börtönökben több mint 68 ezer rab szorong. Tavaly 74 rab lett öngyilkos, 1997 óta 912. A tervek szerint Olaszországban 2013 februárjától felszámolják az igazságügyi elmegyógyintézeteket is, amelyeknek 1500 betegük van.

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Nyirő József újratemetése – a szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – feltartóztatták Lukács Csabát: a rendőrök egy urnát találtak nála
Bukarest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A korondi rendőrségen átkutatták Lukács Csaba, a Nyirő József [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: üres az urna
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Üres urna volt a Nyirő József újratemetéséért felelős [...] tovább »
Csíksomlyói búcsú – Kiválasztott nép vagyunk – hangsúlyozta prédikációjában Tempfli Imre
Csíksomlyó, 2012. május 26., szombat (MTI) - "Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – a Hargita megyei prefektúra szerint felfüggesztették az újratemetési engedélyt
Bukarest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Hargita megye prefektusa szerint felfüggesztették Nyirő József erdélyi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés