Megnyert, de nem sokat érő egy pont

Megnyert, de nem sokat érő egy pont
© Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Az újvárosiak nem tudták behúzni a hazai meccsüket az utolsó helyezett Mezőkövesd ellen.

A férfi kézilabda K&H Liga 22. fordulójának pénteki játéknapján a Balmazújváros a Mezőkövesdet látta vendégül. A találkozó esélyese az Újváros volt, hiszen a csapat a 7. helyen áll, míg a mezőkövesdi gárda az utolsó, 13. helyen szerénykedik. A mérkőzés előtt tudni lehetett, ha a hazaiak nyernek, akkor pontszámban beérik a 6. helyen álló Gyöngyöst, és 2 pontra megközelítik – a már felsőházi rájátszást érő – ötödik helyen tartózkodó Vácot.

Az a bizonyos ébredő erő

A Balmazújváros csapatában is megforduló Mekaru kezdte a legnagyobb lendülettel a találkozót, a 6. percben már 2 gólnál járt, és csapata (Mezőkövesd) vezetett 3–1-re. A 8. percben már 4–1 is volt az állás, de a hazaiak elkezdtek egyre inkább feljönni. Elkezdett ébredni a balmazújvárosi erő, leginkább Temesvári Jánosnak köszönhetően. Ez a 18. percben már az eredményen is meglátszott, ekkor már a Hajdú-Bihar megyeiek vezettek 6–5-re. A 24. perctől fokozatosan lépett el az Újváros, és a félidőben már 13–10 vezetett.

A második játékrész elején, 3–1-gyel nyitottak a vendégek. A 43. percre azonban ismét ki tudott harcolni 3 gólos vezetést a Balmaz, a szó legszorosabb értelmében harcolni, de innen 8 perc alatt ismét 4–1 következett oda. Az utolsó 8 percre pedig maradt az ádáz küzdelem, és az igazságos iksz. Ha nincs Paul Teodor, akkor ez nem lett volna meg, ahogy szokták mondani „kivédte az ellenfél szemét”.

Összességében tehát meg lett keservesen a döntetlen, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a 24–24-es végeredményt az utolsó másodpercben állította be a hajdúsági csapatot egyben tartó kapitány: Balázs Sándor. Jól mondja Füzesi Ferenc, valóban megnyertük az 1 pontot, örült is neki mindenki a csarnokban. De vajon mennyit ér majd ez a felsőházhoz?

HBN–PI








hirdetés