Megnövekedett ügyszámmal is megbirkóztak

Megnövekedett ügyszámmal is megbirkóztak
© Fotó: Matey István
Debrecen – Elfogadható időn belül meghozzák ítéleteiket a debreceni bíróságok.

Tavaly a Debreceni Törvényszék (DT) ügyei közül az „akut problémát” két típusba tartozók, az idegenrendészeti és a szabálysértési ügyek okozták, mégpedig mennyiségükkel. Utóbbiakból a harmadik legtöbb (a fővárosi és a Budapest környéki törvényszékek után) a cívisvárosban kerül napirendre, közülük azonban idén március elsejétől a tárgyalást, meghallgatást nem igénylők egy új munkamegosztás révén gyors eljárásban fejeződhetnek be – hangzott el a bíróságok 2014-es munkáját értékelő pénteki tájékoztatón, ahol a társszervek (rendőrség, ügyészség, NAV, önkormányzat, stb.) képviselői is jelen voltak.

Dr. Kahler Ilona, a DT elnöke a menekültügyi eljárásokkal kapcsolatban elmondta, sajátosságuk, hogy egy ügyben gyakran egy egész családot, akár 5-6 embert is meg kell hallgatni, és tetemes kirendelt védői, illetve tolmácsolási költségekkel járnak – erre a DT sem létszám, sem háttér, sem költségvetés szempontjából nincs felkészülve.

Praktikus kérdések

2014-ben 600 bíróság elé állítás történt a DT-en, többségükben gyors volt az eljárás, az pedig, hogy az elkövetéshez közeli időpontban született ítélet, társadalmilag igen hasznos – hangsúlyozta az elnök. Beszélt a tanúgondozásról, mely 1,5 éve elérhető szolgáltatás; 2014-ben a Debreceni Járásbíróságon tevékenykedő tanúgondozót 1085 alkalommal keresték ügyfelek. Elsősorban praktikus kérdésekben – mik a jogaik, hogyan kaphatnak útiköltség térítést, stb. – érdeklődtek. A tavaly áprilisban átadott gyermekmeghallgató szobát 28 alkalommal vették igénybe. A „gyermekcipőben” járó mediációt pedig a 2013. évihez képest kétszer annyi, 43 ügyben alkalmazták, ebből 14 esetben született megállapodás – vont mérleget Kahler Ilona. Beszámolt arról, hogy a DT-nek két nemzetközi együttműködése van, a német bremenhaveni, illetve a nagyváradi törvényszékekkel, egy kollégájuk pedig második éve a strasbourgi bíróságon dolgozik.

– A Debreceni Ítélőtáblára (DIT) 2014. március elsejétől úgy irányították át a Fővárosi Ítélőtábla 60 büntető és a 100 polgári ügyét, hogy elvárás volt, előbbiek miatt a helyi ügyek nem szenvedhetnek késedelmet. A DIT teljesítette ezt a feladatot, sőt, mostanra a Budapestről átvett esetek több mint 90 százalékát feldolgozta – hangsúlyozta dr. Balla Lajos, a DIT elnöke. Az időbeliségre vonatkozóan általánosságban az ésszerű határidő tartása a cél, e tekintetben a DIT-nek nem kell szégyenkeznie – derült ki a beszámolóból: az eljárások 91 százaléka az ügy beérkezés után hat hónapon belül befejeződik.

Visszajelzés

Balla Lajos beszélt a bírósági dolgozók életpálya modelljének szükségességéről is. Elmondta, átfogó bérrendezés utoljára 2003-ban volt, az azóta eltelt időben nem csak a feladat lett több, hanem a minőségi elvárás is megnövekedett.

Balla Lajos felidézte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának 2014. májusi határozatát, melyet a magyarországi tényleges életfogytiglani büntetéssel kapcsolatban hozott. Mint elmondta, 2005. január elsejei bevezetésétől 2014. május 31-ig a DIT-en hét vádlott kapott ilyen büntetést, valamennyiük ügyében közös, hogy több ember sérelmére követték el cselekedetüket. A franciaországi bíróság azonban nem szankcionált, a magyar törvényalkotó pedig úgy módosított, hogy a fenti módon elítélteknél 40 év után felülvizsgálatot kell tartani és kegyelmi kérvényt benyújtani, amit a mindenkori köztársasági elnök bírál majd el. Ez azért fontos, mert visszajelzés arról, hogy ítéleteinkben helyesen cselekedtünk – összegezte a DIT elnöke.

HBN-SzT


Hatékony a bíráskodás Debrecenben
Debrecen – Handó Tünde szerint több szempontból is követendő a debreceni bírói gyakorlat.








hirdetés