Meglepetések, ijesztgetések

Akt.:
Meglepetések, ijesztgetések
Meglepetések, ijesztgetések - © Fotó: Kovács Péter
Püspökladány – Rémségeknek öltözött, melegszívű emberek rémisztgették Püspökladány központjában szombat este kilátogató mintegy kétezer embert.

A Bécs melletti Fischamend és Püspökladány közel negyedszázados testvértelepülési kapcsolatának kétségkívül leglátványosabb, legtöbb embert megmozgató eseménye a hagyományosan december második szombatján megrendezett Krampuszfutás. Az osztrák városka krampusz-egyesülete számos helyre kap meghívást szerte Európában, ám, mint azt megfogalmazták, Püspökladányba minden esztendőben eljönnek.

Ölelések és vesszőzések

Így volt ez december 13-án is, amikor szinte a program kezdésére érkeztek meg a Sárrét-menti városba. A hosszúszőrű állatbundát pillanatok alatt magukra öltötték, felcsatolták a kolompokat, fejükre húzták az ocsmányságukban és gusztustalanságukban az emberi képzelet határait feszegető álarcaikat, és már indultak is útjukra. Mégpedig a polgármesteri hivatal előtti zsákutca aszfaltozott útja kordonjai közé, a két oldalon pedig a rémségekre kíváncsi temérdek érdeklődő. Fénygyertyák, füstölők, seprűk és korbácsok, valamint mindezek használata adta az esti mutatvány embercsalogató hangulatát. Több mint ezren voltak kíváncsiak, ha nem is a krampuszok futására, hanem inkább a felvonulására.

Akik pedig az álarcos fischamendiekhez közel kerültek és fiatalok voltak, a találkozást biztosan nem úszták meg egy ölelés vagy ejnye-ejnye vesszőzés nélkül.

A polgármesteri hivatal előtt felállított színpadhoz érve már a fényképeszkedésé volt a főszerep. Sőt, a fejekről le-lekerültek az álarcok és itt-ott kézzel-lábbal mutogatással leküzdve a nyelvi nehézségeket, kommunikáltak is egymással a ladányiak és a fischamendiek.

A krampuszfutás a színpadon ért véget. Az eseményen jelen lévő gyermekeket a színpadra szólították, ahol már ott volt az osztrák testvérváros lakói által összegyűjtött játékhalom, amelyből minden gyermek választhatott egyet.

HBN-KZS

Piacoztak a krampuszok

A fischamendi krampuszküldöttség tagjait természetesen vacsorával vendégül látta a városvezetés. Az osztrák városkából érkezettek azonban vasárnap reggel nem keltek azonnal útra, hiszen programjukban szerepelt a piacozás. MInt mondták, sem az ő városukban, sőt, még annak környékén sincs a püspökladányihoz hasonlítható piac. Számukra most ez volt a kuriózum, a látványosság.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés