Megkínozta 4 éves lányát az amerikai katona

Vízzel kínozta meg egy amerikai katona a négy éves lányát, mert nem tudta elmondtani az ábécét – közölte Washington állam rendőrsége. A szimulált vízbefojtás Guantanamo óta be van tiltva.

A rendőrséget rendzavarás miatt riasztották a Washington állambeli Yelmben. Egy részeg, kevlár sisakot viselő katona ugyanis fel-alá járkált a környéken, és azzal fenyegetőzött, hogy betöri a szomszédok ablakait. A kiérkező járőröknek a 27 éves katona barátnője árulta el, hogy a férfi előzőleg megbüntette négy éves lányukat. A rendőrök ezután kezdték el keresni a kislányt, akire végül a fürdőszobában elbújva találtak rá.

Mint kiderült, a kislány nem tudta elmondani az ábécét, ezért az apja a csap alá tartotta a fejét. “Ez a szimulált vízbefojtási technika egyik nagyon egyszerű formája” – mondta a helyi rendőrfőnök utalva a terrorizmussal vádolt gyanúsítottak kihallgatási technikájára, amely – hivatalosan – be van tiltva, mint a kínzás egyik formája. “És a mi még rosszabb, hogy a kislány fél a víztől” – tette hozzá Todd Stancil – “az apja szerint éppen ezért ez kiváló módszer volt a megbüntetésére”. Az apát a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság vádat emelt ellene testi sértés miatt, a kislányt pedig nevelőszülőknél helyezte el a gyámhatóság.

Címkék: , , ,