Megkezdték a Sámsoni úti vasúti átjáró felújítását

Megkezdték a Sámsoni úti vasúti átjáró felújítását
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A megszokottnál is nagyobb lesz a torlódás, így érdemes lesz elkerülni azt a környéket.

Hétfő reggel megkezdődött a debreceni Sámsoni úti vasúti átjáró felújítása. A szombatig tartó munkálatok idejére félpályás útlezárásra és váltakozó irányú forgalomra számítsanak azok, akik arrafelé közlekednek. Ottjártunkkor már javában folyik a munka, több mint egy tucat dolgozó éppen az egyik régi vágányt bontja. A forgalmat jelzőőrök segítségével egy szervizútra irányítják, ahol egy ideiglenes kialakított átjárón tudnak átmenni a síneken.

– Ez egy sima felújítás, amely során újakra cseréljük ki a régi vágányokat. Vasárnap éjfélkor kezdődtek a felújítási munkálatok, az áramtalanítás után reggel kezdtük el bontani az egyik sínt – avat be a részletekbe Dankó Gábor, a MÁV Zrt. kezelésében lévő magyarországi vasúti pályák tervezhető karbantartási és felújítási munkáját végző MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. művezetője. – Előbb az aszfaltot és egy sárrázót távolítottuk el, csak azután kezdhettünk neki magának a vágánynak. Amint leszedtük a sínt meg a régi aljakat, kiszedjük a régi ágyazatot. Építünk alá egy szivárgót majd felhúzzuk az új vágányt minden tartozékával együtt – ismertette a szakember.

Ideiglenes átjáró

A munkálatok két műszakban zajlanak, általában 12-15 ember alkotja a magot, de a létszám változó, hiszen több szerződött partnercég is részt vesz a folyamtokban. A vasúti forgalom biztosítása miatt természetesen egyszerre csak egy vágányon dolgoznak a szakemberek, a tervek szerint szerda délig végeznek, majd egyből hozzáfognak a másik vágányhoz is, amely ha nem jön közbe semmi, péntek éjszakára lesz kész. Szombaton még kap egy aszfaltborítást az átjáró, majd délután átadják a forgalomnak. Hogy a gépjárműforgalom haladni tudjon, a múlt héten elkezdték a mostani átkelőtől pár méterre eső – több mint tíz éve lezárt – régi átjáró felkészítését annak érdekében, hogy ideiglenesen azon haladjon át a forgalom. Egy sávnyi szélességben leaszfaltozták, építettek gyalogátkelőt is.

mav2Fotó: Derencsényi István

Délelőtt azt tapasztaltuk, hogy amikor nem jön vonat, aránylag zavartalan a forgalom, de egy-egy szerelvény áthaladásakor jócskán feltorlódik a kocsisor. A várakozást a sofőrök vérmérséklettől függően kezelik, van, aki angyali nyugalommal veszi tudomásul a helyzetet, de akad olyan is, akinél kissé elpattan a húr, és jól érzékelhetően alkot sommás véleményt. Nagy László már húsz éve jár erre, de meglátása szerint évről évre rosszabb a helyzet.

– Több mint egy órát tartott Sámsonból beérni a Kassai útig, de általánosságban is ez a helyzet. Ahogy növekszik az autók mennyisége úgy lesz egyre nagyobb a várakozási idő. Próbálkoztam már én mindenféle kerülő úton, de sehol sem volt jobb.

Őszintén szólva nem gondolom, hogy belátható időn belül javulna majd a helyzet. Igazából azt sem értem, miért nem lehetett legalább a nyári iskolai szünetet megvárni a kezdéssel, hiszen akkor várhatóan kisebb lesz a forgalom.”

Beragadnak

A lakosok közül többen panaszkodtak, hogy az áthaladó vonatok vasárnap hajnaltól hétfő délelőttig folyamosan dudáltak zavarva ezzel a környéken lakókat. Mint kiderült ez szükséges biztonsági intézkedés volt, mivel gond akadt az ideiglenesen kitelepített fénysorompóval. Emiatt plusz jelzőőröket kellett munkába állítani, akik vonatokat figyelték, és megállították a gépjárműforgalmat arra az időre, amíg áthaladt a szerelvény. A környéken nagy a por és a zaj, de Földvári József szerint a környékbeliek ezt már megszokták.

– A Tölgyfa utcán lakom, reggelente itt mindig nagy a forgalom. Fél hattól nyolc óráig teljesen be van dugulva, olyankor akkora a zaj és a por, hogy alig lehet kibírni. Tíztől délután kettőig tűrhető a helyzet, de aztán ismét kezdődik a tumultus. Rengeteg a jármű, némelyik úgy hajt, mint a meszes, több baleset is volt itt már ebből az elmúlt években. Reggelente itt elmegy legalább harminc mentő, a fele szirénázva, és ők is rendszeresen beragadnak a forgalomba. A mostani munkák alatt el sem tudom képzelni, hogy mi lesz. Ha valaki innen el akar menni, mondjuk a Kenézy kórházba, a 11-es busszal hamarabb odaér, mint autóval.

Lakossági tiltakozás

József szerint már régen fel kellett újítani az átkelőt, ugyanis a gumipárna olyan állapotban volt, hogy folyamatosan az autója épségét kockáztatta, aki átment rajta.

Már húsz éve tervben voltak ezek a munkálatok, de valahogy mindig elmaradt. Most legalább megcsinálják.”

– Úgy tudom eredetileg négysávosra akarták bővíteni, de végül a helyiek tiltakozása miatt maradt a két sáv, mert túl sok fát kellett volna kivágni hozzá. Aztán egy párhuzamos utcán akarták kiszélesíteni az átkelőt, de a népharag azt is lesöpörte az asztalról. Legutóbb arról volt szó, hogy aluljárót létesítenek ide, hát, kíváncsian várom. Ahogy hallottam, a Sámson alatti utat rákötnék a Kassai útra, így az majd kicsit tehermentesítheti ezt a környéket. Én bízom benne, hogy így lesz, mert ez a felújítás nem fogja felszámolni a minden napi kialakuló dugót – mondta el a lakos.

MSZ