Megkezdődött az egyeztetés az új földtörvény-tervezetről az ellenzéki pártokkal

Budapest, 2012. július 3., kedd (MTI) – Megkezdődött az egyeztetés Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és az ellenzéki pártok szakpolitikusai között az új földtörvény-tervezetről kedden a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM).

 

A szaktárca az egyeztetés kezdetén kiadott közleményében hangsúlyozza: arra törekszik, hogy az egyik legfontosabb nemzeti kincs, a termőföld jogi szabályozását és védelmét tartalmazó törvény megalkotása során minél szélesebb konszenzus jöjjön létre az országgyűlési képviselőcsoportok között is.

Fazekas Sándor a frakcióknak a témáról írt levelében jelezte, hogy a törvényjavaslat benyújtását követően a parlamenti vita megkezdése előtt újabb egyeztetéseket kezdeményez, ahol már a konkrét normaszöveg esetleges változtatásairól tudnak tárgyalni az érintettek.

A találkozóra az ellenzéki pártok szakpolitikusaikat küldték, megjelent Gőgös Zoltán (MSZP), Szabó Rebeka (LMP) és Varga Géza (Jobbik) országgyűlési képviselő.

A minisztériumi delegációban helyet kapott Fazekas Sándor mellett Budai Gyula, Czerván György és Kardeván Endre államtitkár, valamint Szabó Csaba földügyi kormánybiztos.

A megbeszélések várhatóan délután négy óráig tartanak.

 

 

gcv \ brl \ guz \ gkp

 

MTI

Címkék: