Megkezdődött a vívó MEFOB Debrecenben

Akt.:
Megkezdődött a vívó MEFOB Debrecenben
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Tizennégy felsőoktatási intézmény több mint kétszáz sportolója lép pástra pénteken és szombaton a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában.

Számos válogatott vívó, köztük az Európa-bajnoki ezüstérmes Bohus Réka is versenybe száll a bajnoki címért az idei vívó MEFOB-on. A Debreceni Egyetem színeiben szerepel többek között a sportszervező szakos Horváth Fanni, a jogásznak képszülő Aranyos Gergő, valamint a nemzetközi gazdálkodás szakon tanuló Pártos Zsófia és Serra Solt is.

– Debrecenben az elmúlt tíz évben rengeteget fejlődött ez a sportág, azoknak az embereknek a révén, akik a vállukra vették, úgy mint a Serra-testvérek, és AZ egyetem is segíti a helyi vívókat. A Debreceni Egyetemen a kosárlabda és a kispályás futball mellett a vívás az, aminek rendszeres és nagy bázisú versenye van. A bajnokság Kamuti Jenő nevét viseli, akit mindig szeretettel látunk az intézményben – hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár a rendezvény pénteki megnyitóján.

A Debreceni Egyetem 2010-ben nyerte el először a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Vívóbajnokság döntőjének rendezési jogát. Az infrastrukturális és technikai feltételek magas színvonala, valamint a sportvezetők és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elégedettsége miatt immáron hetedik éve ad otthont e rangos egyetemi sportrendezvénynek.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

– Nagy örömünkre szolgál, hogy Debrecen ismét helyt adhat ennek a versenynek. A vívás mellett büszkén mondhatom, hogy több utánpótlás és felnőtt sportban rendezünk világ és Európa-bajnokságot minden évben – mondta Becsky István önkormányzati képviselő.

Az idei döntő érdekessége, hogy a mostani MEFOB győztesek automatikusan kvótát szereznek a 2017-ES nyári tajpeji Universiadéra.

– A Magyar Olimpiai Bizottság új elnöksége rendkívül szorosan kötődik ehhez az eseményhez, hiszen nemcsak a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián, hanem az elnökség számos tagja, Kamuti Jenő, Imre Géza és Schmitt Pál is vívóként értek el komoly eredményeket, ráadásul valamennyien Universiadé bajnokoK voltak – emelte ki Székely Mózes, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség főtitkára.

A megmérettetésre a Debreceni Egyetem mellett 13 intézmény, köztük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Testnevelési Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, valamint ez Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói neveztek.

Pénteken a párbajtőr, szombaton pedig a kard, valamint a tőr egyéni és csapatversenyeit, illetve az Universitas váltók küzdelmét láthatják a nézők ingyenesen a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés