Megkezdődik az MKB értékesítése

Budapest, 2015. október 2., péntek (MTI) – A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdi az MKB Bank Zrt. értékesítését, amelyben a potenciális intézményi és magánbefektetők a tendereljárásba történő meghívással vehetnek részt. A jegybank szeretné 2015 végéig lezárni folyamatot.

Az MNB a honlapján pénteken közzétett közleményben ismerteti: az MKB tulajdonosi jogait gyakorló szanálási hatóságként megkezdi a hitelintézet tulajdonosi szerkezetének megváltoztatására indított folyamatot és az a célja, hogy a bank szanálási akciótervében előirányzott menetrend szerint a folyamat 2015 végéig lezáruljon.

Az MKB értékesítésénél fontos szempont, hogy tulajdonosi struktúrája a reorganizációs eljárás befejezését követően illeszkedjen az MNB hazai bankszektorra vonatkozó stratégiájához, ami hozzájárul a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásához, fokozza a hitelintézetek közötti versenyt, és hosszú távon támogatja a prudens és professzionális banki menedzsmentet.

Az értékesítési folyamat, a reorganizációs eljárás részeként az Európai Unió által felügyelt transzparens eljárás, melyet az ilyenkor szokásos piaci sztenderdeknek megfelelően szükséges lebonyolítani. Ennek érdekében a potenciális intézményi és magánszemély befektetők a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a tendereljárásba történő meghívással vehetnek részt az értékesítési folyamatban. Az értékesítés szervezésére és lebonyolítására nemzetközi tanácsadókat vonnak be.

Az MNB szanálási hatósági szerepkörében továbbra is gyakorolja a tulajdonosi jogokat, feladata a folyamat kereteinek lefektetése, a szükséges tulajdonosi döntések meghozatala és iránymutatás adása a folyamatot menedzselő MKB Bank vezetése számára. A szanálási folyamat lezárultával az MKB egy stabil, versenyképes, jövedelmező bankként folytatja tevékenységét – írja közleményében a jegybank.

A magyar állam 2014 július végén vásárolta meg az MKB Bankot a Bayerische Landesbanktól (BayernLB). A kormány 55 millió eurót fizetett a bankért, a BayernLB ugyanakkor tőkerendezés keretében elengedte az MKB-val szemben fennálló 270 millió euró követelését.

Az MNB 2014 decemberében átvette az MKB irányítását és bejelentette, a leányvállalatokra is kiterjedően újjászervezi a hitelintézetet. A jegybank a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi törvény alapján elrendelte az MKB szanálását, átvette a tulajdonosi és igazgatósági jogkörök gyakorlását, egyben szanálási biztosokat rendelt ki. Utóbbiak megbízását júliusban visszavonták, azóta újra igazgatóság irányítja a bankot.

Az MKB a reorganizáció során több száz fős létszámcsökkentést hajtott végre, csökkentette a vezetői pozíciók számát, szűkítette az autóflottát, értékesítette tulajdonrészét biztosító társaságaiban, folyamatosan megválik rossz portfólióelemeitől.

Az MKB korábbi közlése szerint a tavaly megkezdett reorganizáció pozitív hatásai már az első féléves számokban is megjelentek: a bank több mint 10 százalékkal lefaragta banküzemi költségeit, ennek révén a bankcsoport vesztesége 2014 első hat hónapjához képest a negyedére, 4,041 milliárd forintra esett. Az MKB Bank konszolidált mérlegfőösszege a nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerint 4,1 százalékkal, 1 865,2 milliárd forintra csökkent 2015 első félévében.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés