Megkérdeztük: Ön volt-e már nyaralni az idén?

Burján Lajos
Burján Lajos
Debrecen – Utoljára a családommal voltunk nyaralni, de az sem mostanság volt. Legközelebb már család nélkül indulok útnak, hogy mikor, az a pénztől függ. Olaszországba, illetve ekkora hőségben inkább Szibéria felé venném az irányt – hallhattuk Burján Lajostól.

– Ezen a nyáron nem utaztam. Japán, illetve Görögország lenne az álom úti cél – mondta Varga Noémi.

Varga Noémi Varga Noémi ©

– A családom az ország keleti felében tett körutat, de idén sajnos nem tudtam velük tartani. Az egyetemi, hathetes nyári gyakorlat kitölti minden időmet. Általánosságban számomra mindegy, hogy hol vagyunk, az egyedüli kikötésem, hogy vízpart legyen a közelben – árulta el Együd Tamás.

Együd Tamás Együd Tamás ©

Tóth Vendel az idei nyarat a Balatonnál töltötte a barátaival. Elmondása szerint a családdal nem terveznek nagyobb utat a nyár hátralévő részére, de egy pár napos belföldi pihenésre még biztosan számíthat.

Tóth Vendel Tóth Vendel ©

– Hollandiában élek, úgyhogy én most nyaralok. Az időjárás miatt szívesebben töltöm itt a szabadidőmet, mint Hollandiában – nyilatkozta lapunknak Etterer Farkas.

Etterer Farkas Etterer Farkas ©

– Az idei nyáron nincs kedvem útnak indulni – osztotta meg velünk Hankó Dorina.

Hankó Dorina Hankó Dorina ©

HBN-BL|Fotók: Matey István



Sporthírek






hirdetés