Helyi közélet

2013.04.30. 13:18

Év végéig ünneplik az ötven éves debreceni rockzenét

Debrecen, 2013. április 30., kedd (MTI) - Év végéig koncertekkel, fotókiállítással és a Virágkarneválon saját virágkocsi felvonultatásával ünneplik a debreceni rockzene ötvenedik születésnapját.

Debrecen, 2013. április 30., kedd (MTI) - Év végéig koncertekkel, fotókiállítással és a Virágkarneválon saját virágkocsi felvonultatásával ünneplik a debreceni rockzene ötvenedik születésnapját.

A debreceni rock történetét 1963-ig, a Mercur zenekar megalakulásának idejére lehet visszavezetni. Az eltelt fél évszázad alatt a cívisvárosban olyan zenei élet alakult ki, amely sok szempontból egyedülálló az országban - emelte ki Váradi Ferenc rádiós műsorvezető, a programsorozat ötletgazdája keddi debreceni sajtótájékoztatójukon.

Felidézte, hogy a beat zene megjelenése Debrecenben mindössze 1-2 évvel követte a nyugat-európai nagy zenekarokat és a városban olyan bandák alakultak a Mercur után egészen napjainkig, mint a Color, az Astor, az Ölveti Blues Band, a PG Csoport vagy a Tankcsapda.

Váradi Ferenc kiemelte a Rocksulit, amely több ezer fiatal zenészt és együttesek sokaságát nevelte ki. Az országosan is egyedülálló intézmény a fiatal zenészek fellépéseivel és egy rockmúzeum berendezésével szerves részét fogja képezni a programoknak.

Ősz György, az 1980-as, 1990-es években működött Pekingi Ősz zenekar vezetője elmondta: cége jóvoltából az augusztus 20-i Virágkarneválon saját virágkocsi-kompozíciót fognak felvonultatni az ötven éves debreceni rock előtt tisztelegve. Ezt a lehetőséget Ősz György az éves programsorozat csúcspontjaként értékelte, hiszen ekkor az egész ország figyelme Debrecenre irányul.

Kiss Lajos, a Mercur zenekar gitárosa felidézte 1963 őszét, amikor klubdélutánokon, szalagavatókon és gólyabálokon léptek fel, és rendszerint teltházat vonzott az újszerű zene, amit játszottak. "Ötven évvel ezelőtt olyan zenéket kezdtünk játszani, amiket addig nem is hallottunk. A hangszerek teljesen új funkciója tárult elénk" - mesélte a zenész, aki beszélt arról is, hogyan tudták Budapestről kölcsönbe kapni az akkoriban itthon beszerezhetetlen nyugat-európai hanglemezeket.

Kiss Lajos az 1960-as évek debreceni zenei életéről szólva a legfontosabbnak azt nevezte, hogy 35-40 helyen volt élő zene egy-egy hétvégén. Sajnálatosnak mondta ugyanakkor, hogy az igényes, élőzenés klubok és szórakozóhelyek száma csökken. Tajti Viktor, a 2 Joints zenekar idén érettségiző tagja ehhez kapcsolódva a fiatal zenészek lehetőségeinek szűküléséről beszélt és reményét fejezte ki, hogy a 2011-ben átadott Ifjúsági Közösségi Házhoz hasonló korszerű koncert- és próbahelyekből több létesül a jövőben.

Az ötven éves debreceni rock előtt tisztelegve a Campus Fesztiválon külön sátorban tartanak programokat és a nyáron több szabadtéri koncertet is szerveznek. Szeptember 8-án tartják meg a debreceni dal napját, amikor ötven zenekar összesen ötven órán át játszik a város tíz pontján.

Váradi Ferenc jelezte: idén elindult és reményeik szerint folyamatosan bővül majd internetes rocklexikonjuk is (www.rocklexikon.hu).

- MTI -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában