Megkérdeztük: Ön milyen kenyeret szokott enni?

Susányi Péter
Susányi Péter
Debrecen – Félbarna kenyeret szoktam fogyasztani, nagyjából három naponta. Szerintem a magyarok között leginkább ez a kenyérfajta a megszokott. A teljes kiőrlésű termékek közül a tigris bucit részesítem előnyben – mondta Susányi Péter.

– Minden nap félbarna kenyeret eszem, mivel ez nyerte el az ízlésemet. Idáig nem gondolkodtam rajta, hogy átállnék valami más kenyérfélére – osztotta meg velünk Potornai Barbara.

Potornai Barbara Potornai Barbara ©

– Mivel sportolok, a fehér kenyér számomra tiltó listán szerepel. Helyette rozsos vagy teljes kiőrlésű termékeket fogyasztok. Illetve nagyon szeretem a chia maggal készült kenyérféléket, ez a mag teljesen más ízvilágot kölcsönöz a pékáruknak – árulta el Tóth Balázs.

Tóth Balázs Tóth Balázs ©

– Engem a magvas kenyér hódított meg, nekem csak ez ízlik – nyilatkozott Varga Viktória.

Varga Viktória Varga Viktória ©

– Mióta elkezdtem edzeni és focizni, azóta csak rozskenyeret fogyasztok. Korábban a fehér kenyeret is előszeretettel fogyasztottam, azonban ma már tudatosan figyelek az étkezésemre – hallhattuk Küzmös Márktól.

Küzmös Márk Küzmös Márk ©

– Nem válogatok, bármelyik kerül elém, szívesen eszem. Számomra ízre nincs igazán nagy különbség sem a fehér, sem a teljes kiőrlésű liszttel készült kenyerek között – fogalmazott Halász Dávid.

Halász Dávid Halász Dávid ©

HBN-BL|Fotók: Matey István


„Tegyük össze a két kezünket…” – Aratási körkép Hajdú-Biharból
Hajdú-Bihar – A kenyérgabona minősége jó, a mennyisége is kielégítő, az ára azonban lehetne magasabb.









hirdetés