Megkérdeztük: Ön hogyan készül a kánikulára?

Debrecen – Az utca emberét kérdeztük Debrecen belvárosában a kánikuláról, s hogy hogyan készül fel a hőségre.

– Én igyekszem minél több folyadékot inni, mert könnyen kiszáradhat az ember ebben a melegben, emellett, ha tudok, mindig árnyékba húzódok a nap elől, vasárnapra pedig beterveztünk egy fürdőzést is – tekintett előre Varga Csabáné.

Hunyadi Máté szintén strandra készül: – Mindenképpen elmegyek fürdőzni, mert csak ott lehet elviselni ezt a hőséget, otthon pedig folyamatosan megy a ventillátor – mondta.

– A kánikula ellenére nem igazán változtatok az életmódomon, talán csak egy kicsit kevesebbet mozdulok ki a nagy hőségben otthonról – árulta el Bagoly Alexandra.

– Leginkább az öltözködésemen fogok változtatni. Minél szellősebb és világosabb ruhákat veszek majd fel, ha beköszönt a kánikula – beszélt előkészületeiről Weidisch Zsolt.

– Az biztos, hogy nagyon keveset mozdulok ki otthonról, amíg nagyon tűz a nap, de a strandra is mindenképpen elmegyek majd – számolt be Bakró Ádám.

– Rendszeresen kenem magam naptejjel, ha a szabadba lépek, otthon pedig kinyitom az ablakokat, hogy bejusson egy kis szellő – tudtuk meg Lakatos Beátától.