Megkérdeztük: Ön hogy viseli a forróságot?

Timári Nóra
Timári Nóra - © Fotó: Matey István
Debrecen – Van, aki a nyár gyermeke, van, aki már most várja a telet. Megkérdeztük rovatunkban az extrém hőség apropóján most azzal foglalkoztunk, hogy ki hogyan bírja a napok óta tartó majd 40 fokos meleget.

– Nem panaszkodom, mivel eddig leginkább mindenhol fáztam. Ebben a jó időben is sikerült megfáznom, igaz, lehet, hogy a klíma miatt, úgyhogy nem hiányzik a hűvös – mondta Timári Nóra.

– Most költözöm másik albérletbe, ami téglából épült, így ott jobb lesz. Nehezen viselem ezt a meleget, és a hőmérséklet-ingadozást sem tűröm a legjobban. Tudják ezt a kollégáim is, akik tekintettel vannak rám. Pincérként most ingáznunk kell a klíma által hűtött belső tér és a külső terasz között, ami semmiképp nem tesz jót – mutatott rá Csecsődi Dávid.

Csecsődi Dávid Csecsődi Dávid ©

– Ilyenkor az átlagosnál fáradékonyabb vagyok, és többet izzadok. Próbálom elkerülni a legmelegebb időszakot, ezért esténként merészkedem csak ki. Ha elintéznivalóm akad, biciklire pattanok – válaszolt Szabó Gáspár.

Szabó Gáspár Szabó Gáspár ©

– Én elviselem, de a gyerekek nehezen. A déli órák a legnehezebbek a picikkel. Ilyenkor próbáljuk elkerülni, hogy a szabadban tartózkodjunk – osztotta meg velünk Sashalmi Tímea.

Sashalmi Tímea Sashalmi Tímea ©

– Kora reggel kelek, ellátom a ház körüli teendőket, majd estig ki sem mozdulok. Többek között a vérnyomásom és a szívritmuszavarom miatt – fogalmazott Józsa Katalin.

Józsa Katalin Józsa Katalin ©

– Este kilenc után szellőztetünk, délelőtt besötétítünk. Hideg üdítő és gyümölcs mindig van a hűtőben – nyilatkozott Jeles Krisztina.

Jeles Krisztina Jeles Krisztina ©

HBN-BL | Fotók: Matey István








hirdetés