Megkérdeztük munkatársainkat: Miről marad emlékezetes az oroszországi labdarúgó-világbajnokság?

Megkérdeztük munkatársainkat: Miről marad emlékezetes az oroszországi labdarúgó-világbajnokság?
© Illusztráció: Pixabay
Nyíregyháza – Bednárik Mónika: Nem vagyok megszállott focirajongó, ugyanakkor rajongok a jó futballért, amikor a játék minden szépségét bemutatják a pályán lévő csapatok. Az idei vb tanulsága: nem elég, ha nagy nevek díszítik a nemzeti válogatott névsorát, mert ez a sport nem mindig az egyéni zsenikről (maximum ha idő előtt kiesnek a küzdelemből, könnycseppeket hullatnak ők és a szurkolóik is) szól, hanem a csapatról, az „együtt akarunk a legtovább jutni” semmi máshoz nem hasonlító érzéséről. Nem balgaság, nekem ezért ér aranyat a belgák bronza.

Matyasovszki József: Mivel elsősorban mozibolond vagyok, csak elvétve töltöm az időt szurkolással a televízió előtt. Persze, a vb valóban nagy show, ezért időnként bele-belenéztem. A meccseket tévén vagy a kezdéstől függően kivetítőn néztük, miközben sült a finom kolbász, virsli, szalonna a tűzön. Szerencsére a francia-horvát döntőmérkőzés ilyen volt. Nálunk a többség a horvátoknak szurkolt, de be kellett látni: a franciák jobban játszottak, aminek meg is lett az eredménye. Összességében elismerés illeti mindkét csapatot.

Matyasovszki József

Ladányi Tóth Lajos: Ebben a kaotikus világban Oroszország végig uralta a rendet, kirívó balhé nem volt. Ennek ellentmond a döntőt megzavaró négy anarchista tette, de a jelenséggel együtt kell élni, az ördög sosem alszik. Nálam az alig több mint 4 milliós Horvátország eredménye örömteli, nem az elvesztett döntő utáni búslakodás marad meg bennem. A videobíró hasznos újítás, viszont több esetben is levette a felelősséget a játékvezetőről, holott egyes büntetőrúgást kiváltó szituációknál a visszajátszás nélkül is egyértelmű lett volna a jó döntés.

Ladányi Tóth Lajos

Ifj. Dankó Mihály: Töredelmesen bevallom, hogy a népes Dankó családban nem én vagyok a legnagyobb focirajongó, azonban most elkapott a hév, a harci láz. Nem volt egyetlen kiválasztott csapatom sem, amelyeknek szurkoltam volna, viszont nagyon szerettük a horvátok játékát és mentalitását. Szimpatikus, szerény együttest ismertem meg bennük. Kifejezetten örültem, hogy a horvátországi nyaralásunk alatt szurkolhattunk nekik két meccsükön is. A helyiekkel együtt részesei lehettünk a döntőbe jutásuknak – feledhetetlen az élmény.

Ifj. Dankó Mihály

Galambos Béla: Kedvenc spanyoljaim korai elvérzése után a focit szintén játszani próbáló braziloktól is búcsút kellett vennem. Ekkor váltottam át a belgákhoz hasonlóan szépen és eredményesen futballozó horvátokra, akik fantasztikus küzdeni tudásról is tanúságot tettek. A döntőbe verekedték magukat, ahová a lábukban majd’ egy meccsnyivel többel álltak ki a dörzsölt gallok ellen, akik egy nappal többet is pihenhettek. Ám nincs mese, világbajnokok a gallkakasosok. Kár, hogy a négyből két francia gólban is hathatósan közreműködtek a horvát góllövők.

Galambos Béla

M. Magyar László: A csoportmérkőzések után a döntőben a francia és a belga csapatot láttam volna a legszívesebben, nekem ennek a két csapatnak a hatékony, gólra törő játéka tetszett a legjobban. Úgy gondolom, Franciaország győzelmével igazságos eredmény született, ugyanakkor minden elismerésem és tiszteletem a horvát csapat tagjainak, hogy valamennyi mérkőzésükön az utolsó percig küzdöttek, hajtottak. Láthattunk szép gólokat, váratlan megoldásokat és furcsa öngólokat is, de hát éppen ettől izgalmas ez a sport.

M. Magyar László