Megkérdeztük: Mit szól a DVSC-TEVA hetedik bajnoki címéhez?

A hetedik bajnoki címet ünnepelték
A hetedik bajnoki címet ünnepelték - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Hajdú-Bihar emblematikus alakjait kérdeztük a Loki újabb bajnoki sikeréről.

– Felemelő érzés, hogy van a cívisvárosnak egy ilyen szintű NB I-es labdarúgó csapata. Büszkék lehetünk rá, hogy a Loki sokkal kevesebb pénzből gazdálkodva, mint több rivális együttes, újra bajnok tudott lenni. Azt hiszem, idén sem igazán a DVSC volt az esélyes, de a csapategység mégis meghozta a sikert. A Debrecenben nincsen igazán nagy sztárjátékos, itt a srácok egymásért küzdenek – fogalmazott Darányi Antal, az élvonalbeli futsalbajnokságban szereplő DEAC Futsal Club vezetőedzője, aki a Lokomotív utolsó hazai bajnokiját is a helyszínen tekintette meg.

Darányi Antal | Fotó: deac.hu Darányi Antal | Fotó: deac.hu ©

Ezt nem lehet megunni, még akkor sem, ha nem egyformán marad meg az emberben mindegyik – mondja Szil András, a B-közép ikonikus alakja. Természetesen a 2005-ös első marad a legemlékezetesebb a spontán ünnepléssel, de valamennyi piros-fehér betűs ünnep. Most is úgy izgultam a felcsúti közvetítés közben, mint korábban az összes idényben, és ami már nem mindenkire jellemző Debrecenben. Ebben közrejátszik, hogy az eddigiek közül ez a leggyengébb bajnokcsapunk, melyet feltétlenül meg kell erősíteni, ha a nemzetközi porondon eredményt akarunk elérni.

Szil András | Fotó: archív Szil András | Fotó: archív ©

A DVSC-TVP női kézilabdacsapatának irányítója, Kudor Kitti híresen nagy fociszurkoló, és nagyon örül, hogy Debrecennek ilyen szuper NB I-es együttese van. – Gratulálok nekik, nagyon szép eredmény ez tőlük. Egész évben, sőt, évek óta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak Szakályék, figyelemreméltó, hogy tíz év alatt a hetedik bajnoki címüket szerzik. Végre az új stadion is méltó ehhez a színvonalhoz, nemzetközi szinten is lehetnek ennek pozitív hozadékai – vélekedett Kudor, majd hozzátette, bár a külföldi focit jobban szereti, de a Loki érdemei elvitathatatlanok.

Kudor Kitti | Fotó: Derencsényi István Kudor Kitti | Fotó: Derencsényi István ©

Tíz év alatt hét bajnoki cím, ez az utóbbi évtizedekben páratlan. Ráadásul úgy értük el ezt a sikert, hogy a költségvetésünk már alacsonyabb több riválisénál is. Mindez nagy mértékben köszönhető Szima Gábornak, aki valami olyan érzékkel és megszállottsággal intézi a dolgokat, ami csak rá jellemző a hazai élvonalban. Az ünneplés közepette azt is meg kell említeni, hogy a nemzetközi helytálláshoz nagyságrendekkel többet kell költeni a focira. Egyszer ugyan már szerencsével a BL-csoportkörbe kerültünk, de csak ebben bízni kevés – véli Kotosmann Zoltán.

Kotosmann Zoltán | Fotó: Archív Kotosmann Zoltán | Fotó: archív ©

– Sajnos csak ritkán jutok ki Loki meccsre, mert általában nekem is hétvégente van jelenésem a medencében, de ha időm engedi, élőben, vagy a televízióban meg szoktam nézni a DVSC találkozóit. Szép teljesítmény a csapattól, hogy megszerezte hetedik bajnoki címét is, azt hiszem, már úgy elkényeztették a debrecenieket, hogy sokak részéről szinte elvárás is volt az első hely – szerencsére nem kellett csalódniuk – mondta Macsi Patrik, a DVSE ifjú vízilabdázója, aki bár gyerekkorában kipróbálta a labdarúgást is, de rá kellett jönnie, nézni jobban szereti, mint űzni.

Macsi Patrik | Fotó: dvse.hu Macsi Patrik | Fotó: dvse.hu ©

Ilyen sokat egyetlen bajnoki címért sem kellett utazni, mint a hetedikért – utal elsőként a két felcsúti utazásra Sándor Mihály futballszakíró, a Loki törzsszurkolója, aki az idegenbeli fellépések legalább felére is elkísérte a csapatot. Emlékeztetett arra, hogy már a Diósgyőrben kivívott bajnoki címnél is megkérdezték tőle, lehet-e változatlan lelkesedéssel ünnepelni negyediket, amire most is az a válasza, akár a tizediket is. Reméli, hogy a a csodálatos új arénában a Loki eléri a 10-et, mert akkor egyedüli vidékiként egy csillagot kaphat a címer fölé.

Sándor Mihály | Fotó: É.P. Sándor Mihály | Fotó: É.P. ©

HBN


Így kerek a mese
Debrecen – Ha valaki korábban ilyen sikert jósol, mint amit elért a Loki, Dombi minimum furcsán nézett volna rá.


Nézőpont: Hol a két Latabár?
„És van, akinek nem elég ez, folyton követel és kérdez, hogy hol van, ami neki jár, hol a két Latabár ?!” – a fenti, a Hobo Blues Band által megénekelt sorok jutottak eszembe, amikor a DVSC hetedik bajnoki címének megszerzésének másnapján felütöttem az internetes sajtót.A hozzászólók fanyalgása szembetűnt, megerősítette bennem azt, hogy nem álmodtam az előző éjjel, a Loki aranyérmének, enyhén szólva, nem tudtunk egyöntetűen és önfeledten örülni. Tamás Nándor jegyzete.