Megjött az őszi idő

Megjött az őszi idő
© Grafika: ÉKN
Hajdú-Bihar – A legtöbb helyen véget ért a fagyérzékeny növények tenyészidőszaka.

Az utóbbi időszakban megszokott csendes, eseménytelen időjárást jóval dinamikusabb, frontokkal tarkított napok váltották október utolsó hetére, többfelé kevés csapadék is enyhített a szárazságon.

És még mindig nyári napok

Hosszú ideje irányította magas nyomás térségünk időjárását, uralmának azonban egyelőre vége szakadt, s több front is áthaladt felettünk, erősen szelesre, változékonyra fordítva Kelet-Magyarországon az időt. Az elmúlt hét elején-közepén északnyugati áramlás hozott hűvösebb levegőt, így több napra búcsút inthettünk a kellemes, 20°C körüli maximumoknak. A hűvös légtömeg nedvességtartalma alacsonynak bizonyult, csak kevés csapadékkal járt, ráadásul a hajnali lehűlés is erősödött ennek következtében.

A hét derekára Hajdú-Bihar megye nagy részén sokfelé hűlt hajnalonként fagypont közelébe a levegő és több helyen 2 méteres műszerszinten is fagyott. Nem volt ritka a mínusz 2°C körüli hideg, így a fagyérzékeny, melegigényes kultúrnövényeink tenyészidőszaka a továbbiakban ismét emelkedő hőmérséklet ellenére véget ért. A hét közepi hűvös napok 10°C körüli legmagasabb hőmérsékletei után gyorsan 20 fok köré melegedett vissza a levegő. A felmelegedés intenzitására jellemző, hogy a hét legvégére egy-két helyen 25°C feletti maximum is előfordult, ismét teljesül tehát a „nyári nap” kritériuma.

A hét második felére déliesre váltott az áramlás és egyre melegebb, afrikai eredetű levegő érkezett a sokfelé erős, olykor viharos széllel. Az újabb időjárási fordulat is járt némi csapadékkal, de a heti összeg csupán Hajdú-Bihar keleti-északkeleti tájain érte el az 5-10 millimétert, míg másutt csak 0-5 milliméter közötti mennyiséget mértünk. Az erős légmozgás és az újabb felmelegedés azonban gyorsan szárította a felszínt, így csupán átmenetileg enyhült valamelyest az aszály, s még mindig bő 150 milliméter körül jár talajaink felső 1 méteres szelvényének vízhiánya.

Ahol egy-egy zápor nyomán nagyobb mennyiségű eső hullott, ott élhettek a gazdák a nedvesebb talaj nyújtotta előnyökkel az őszi talajmunkák során, míg a betakarítás munkái néhány napra szüneteltek. Továbbra is nagy szükség van azonban az őszi vetések öntözésére, hogy a friss csíranövények megjelenése, fejlődése optimális legyen, kalászos állományaink és a repcetáblák kellő fejlettségben várhassák a téli időszakot. A hét közepi fagy a gyümölcsösök lombhullását felgyorsította, így a szeles napok elmúltával a lemosó permetezések válnak aktuálissá, közben minden bizonnyal kedvező marad az időjárás a további betakarítási munkálatokhoz is.

– Debreceni Egyetem – AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring központ –